Szavazz!
More

    Öt óra alatt szívják fel magukat teljesen Miskolcon

    A régi, dízelüzemű járművek egy letűnt kor emlékei, a jövőt a zéró emissziós elektromos buszok jelentik, és a miskolci közösségi közlekedési flotta hamarosan tíz ilyennel bővül. Saját lábon – pontosabban ebben az esetben: keréken – érkeznek meg majd július végén, augusztus elején, szeptembertől pedig forgalomba is állnak.

    A 2013-ban érkezett Skoda-villamosokra hajazó festést kapnak a buszok – ezt már jól láthatjuk a külső felületeken. A kínai BYD komáromi gyárában járunk – itt készülnek a Miskolcra szánt járművek – Veres Pál polgármester, az MVK Zrt. vezetése és közlekedési szakemberei kíséretében.

    Ismerős lehet a márka, a miskolciak már találkozhattak a gyártó egy korábbi fejlesztésű járművével, hiszen május elején érkezett egy szintén tisztán elektromos hajtású BYD eBus, amit a helyiek – jegy vásárlása nélkül – több vonalon ki is próbálhatnak. Ez azonban nem a tízfős flottából származik, hanem egy előző generáció „szülötte”.

    A gyártás jól halad a kínai óriáscég komáromi üzemében. Itt szerelik össze teljes egészében a Miskolcra kerülő járműveket, a külső és a belső vizuális, valamint a benti hangos utastájékoztató berendezést, a jegyérvényesítőket, a tolatókamerát, a beltéri biztonsági kamerát, és az utasszámláló rendszereket is itt építik be. A szóló autóbusz hosszúsága eléri a 12 métert, összesen több mint 80 utas befogadására alkalmas. Menetadatai impozánsok, hiszen megkapja a kínai gyártó továbbfejlesztett, a korábbinál nagyobb hatótávot garantáló, 383 kWh összkapacitású lítium-vasfoszfát akkumulátorcsomagját, ami – a BYD szerint – akár 350 kilométert is képes biztosítani az autóbuszoknak.

    Új generáció

    Az üléseket most még fólia fedi, hogy ne koszolódjanak, csak a vendégek kedvéért lebbentették fel a „fátylat”, hogy láthatóvá váljon: Miskolc számára külön készült ülőkárpit, aminek mintája a város logójára hajaz. A szerelők serényen dolgoznak egyszerre több járművön is, jól megkülönböztethető, melyik busz jelenleg milyen gyártási fázisban jár: van, amelyiknek még csak a váza látszik, máshol már a motort is beszerelték, sőt a külső burkolatok is a helyükre kerültek. A jól ismert zöldes árnyalat megjelenik majd ezeken a járatokon is – ahogy annak idején a villamosokkal elkezdődött a történet (akkor a miskolciak szavazták meg a zöld-fehér fényezést), majd a CNG-buszokkal folytatódott a sorminta.

    – A komáromi a BYD egyetlen európai gyára, az itt készülő elektromos buszok saját kerekeken érkeznek majd innen Miskolcra, hiszen olyan hatótávval rendelkeznek, ami megengedi ezt – mondta Krenner László, a BYD Europe közép-kelet-európai értékesítési vezetője. Hozzátette, a Miskolcon jelenleg is a tesztköreit futó modellnél egy sokkal modernebb járművet kap majd a város. Ennek már továbbfejlesztett akkumulátor-csomagja van, a beltere pedig sokkal szellősebb, tágasabb. És az új modellben a hátsó üléssoron már öten is elférnek majd. – Összességében ez a modell még inkább megfelel a mai kor kívánalmainak – húzta alá.

    A járművek július végén, augusztus elején érkeznek meg. Addigra a töltőinfrastruktúra is teljes egészében elkészül, és képes lesz valamennyi autóbusz egyidejű töltése esetén is legfeljebb 5 óra alatt 100 százalékosra tölteni a járműveket. A környezetkímélő, kényelmes, biztonságos és intelligens autóbuszokat wifivel szerelik fel, de valamennyi ülésnél található majd USB port is. – Ezekből is látható, hogy ez már az autóbuszok új generációja – emelte ki az értékesítési vezető.

    Selejtezik a dízeleket

    Az MVK Zrt. a Zöld Busz program keretében vásárolta meg 2,1 milliárd forintért a zéró emissziós autóbuszokat és a hozzájuk tartozó töltési infrastruktúrát – a város önereje mintegy 600 millió forint volt a beruházásban. Az új járművek érkezésével és forgalomba állításával a miskolci közlekedési vállalat elkezdi leselejtezni az Euro 3-as emissziós minősítésű, dízel motorral szerelt autóbuszait. Az MVK vezérigazgatója, Demeter Péter kiemelte, az új járművek villamosenergia-fogyasztása messze kedvezőbb, mint akár a gázolaj ára, vagy a CNG-buszok esetében a gáz költsége, így az MVK pénzt spórol meg a használatukkal.

    Rengeteget kellene költeni a régi dízelekre, akár több tízmillió forintot is felemésztene, hogy üzemképessé és megbízhatóvá váljanak. De hiába, hiszen akkor is húsz év körül járna már az életkoruk – tette hozzá a vezérigazgató.

    Azt is elmondta, hogy legkésőbb augusztus közepére megérkeznek a buszok, a tanulmányi szünetben megteszik velük az első kilométereket, hogy aztán szeptembertől már az utazóközönség is használatba vehesse őket.

    Csak klímasemlegesen…

    Az új buszok beszerzése újabb hatalmas lépés a környezetvédelem és a jobb levegő megteremtése terén a város polgármestere szerint. Veres Pál emlékeztetett, Miskolc bekerült azon száz európai város közé, amelyek összesen 360 millió eurónyi támogatást kapnak egy klímasemlegesség elérését segítő kísérleti program részeként.

    – Még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is előre menekülünk, figyeljük a következő pályázati csomagot, aminek keretében lehet majd további elektromos buszokra pályázni. Az a célunk, hogy minél több korszerű, lehetőség szerint zéró emissziós busz járjon Miskolcon. Néhány év múlva minőségileg összehasonlíthatatlanul jobb szolgáltatást tudunk majd nyújtani az utasoknak – emelte ki a városvezető, aki azt is elmondta, hogy már dolgoznak azon az MVM-mel, hogy az elektromos hálózatot és a töltőkapacitást hogyan tudnák bővíteni, ha újabb buszokat vásárol a város.

    Buszkronológia

    Miskolc autóbusz-állománya a kilencvenes évek közepéig, végéig többnyire Ikarus 280-as csuklós és 260-as szóló autóbuszokból állt. A korszerűsítés első lépcsőjében Ikarus 415-ös és 435-ös buszokat vásároltak, majd néhány Rába is érkezett. A nagy dobás azonban a 68 darab MAN 2002-es megvásárlása volt, ezekből 35 példány még ma is közlekedik a városban. 2006 újabb lépcső a buszflottát tekintve, ekkor jelent meg az első 36, teljesen alacsony padlós Neoplan, melyek közül 33 még mindig forgalomban van a cég honlapja szerint. 2015-ben szerezték be a 75 földgáz meghajtású (CNG) MAN-autóbuszt. Bár nem autóbusz, de érdemes megjegyezni, hogy 2013-ban és 2014-ben 31 Škoda 26T villamost is vásárolt Miskolc a Zöld Nyíl projekt keretében.

    Kujan István

    Ne hagyd ki