Halpusztulás, alacsony vízszint, a helyiek érdekeit nem szolgáló, furcsa beruházások. Címszavakban így írható le az, ami az elmúlt években történt a Velencei-tóban és a part menti településeken. Arra pedig semmi nem utal, hogy a jövőben bármi is változna a térségben.
Dátumok nélküli ütemtervvel publikálta azt a 35 oldalas javaslatot a Kék Bolygó Alapítvány, amely a Velencei-tó fenntartható vízpótlásáról szól. A javaslat a címben elkövetett helyesírási hibából, vagyis a Velencei-tó kötőjel nélküli megnevezésével indul. (A dokumentum címe karakterhűen: Javaslat a Velencei tó fenntartható vízpótlására.) Nagyobb probléma azonban, hogy az ütemtervben nem kötöttek ki határidőket.
„Terveket szőnek, olyan terveket, amiknek nincs határideje” – ezekkel a szavakkal véleményezte a dokumentumot Vas Péter, a Civilek a Velencei-tóért nevű Facebook csoport aktivistája. A közösség korábban már több akcióval is felhívta magára a figyelmet: egyik emlékezetes megmozdulásuk az volt, amikor ásványvizes palackból öntöttek vizet a tóba, hogy felhívják a figyelmet az alacsony vízállásra és a halpusztulásra. Vas Péter most a tóval kapcsolatos teljesen ésszerűtlen döntésekről mesélt lapunknak. Mint mondta, azzal, hogy megemelték 40 centiméterrel a partfalat, a tó nem tud természetes módon tisztulni, az alacsony vízállás miatt pedig csak létrával lehet beszállni a csónakokba. A vízállás a közelmúltban 99-101 centiméter között mozgott, ami csaknem az üzemi, 160-180 centiméteres vízszint fele, de még a minimumként megállapított 130 centimétertől is jócskán elmarad.
– Nem akarják, hogy víz legyen a tóban. Nem tudom, miért?! – mondta lapunknak Vas Péter, aki megemlített egy érdekes alternatív megoldást is a vízpótlást illetően.
Mint mondta, ha a vízparti városok háztartásai a Dunából kapják az ivóvizet, esetleg onnan is meg lehetne oldani a vízpótlást. Egy vezetékek fektetésével vállalkozó korábban már összeállított egy olyan tervet, amely szerint a Dunából az állami földek alatt lehetséges lenne egy vízpótló rendszer kiépítése, ez a terv azonban jelenleg nincs napirenden. Pedig a számítások szerint ennek a konstrukciónak a megvalósítása „csak” 10 milliárd forintot emésztene föl, ami a negyede a korábban emlegetett 40 milliárdnak. (Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2021-ben mondta, hogy a tavat 40 milliárdból lehetne megmenteni, de ennyit nem áldoz rá a kormány. Hogy ez a 40 milliárdos összeg pontosan milyen munkálatokat fedezne, arról azóta sem tudni.)
A vízpótlás szempontjából egyfajta „kiegészítő kezelés” lehetne, ha a csapadékvizet árkok kiépítésével közvetlenül a tóba vezetnék. Ez ráadásul nem is lenne egy radikálisan új megoldás, hiszen évtizedekkel ezelőtt használtak már árokelvezetőket.
Idén is baj lehet
Emlékezetes, tavaly nyáron tömeges halpusztulás volt a Velencei-tóban. Akkor kiderült, az aszályos időszak miatt 44 százalékkal csökkent a víz mennyisége, ez vezetett a tragikus jelenséghez. A helyzet azóta sem rendeződött megnyugtatóan, a kormány nem volt hajlandó megmenti a Velencei-tavat, amelyhez akkori nyilatkozatok szerint 40 milliárd forintra lett volna szükség. Lévai Ferenc, haltenyésztéssel foglalkozó szakember az Indexnek nyilatkozva azt mondta, a kritikusan kevés téli csapadék miatt idén sem jobbak a kilátások. Mint a szakember kifejtette, a 70-es, 80-as években a tavak átlagosan napi 1 centimétert párologtak, a meleg időszakban ez most 1,5-2 centiméter. Ez már ráadásul a második év, hogy csapadékhiány miatt a völgyzáró gátas halastavak és a dunántúli víztározónk nem töltődnek fel – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.
„Adott” bányákból megemelt partfal
A helyiek kedélyeit nem csak a tó körül kialakult ökológiai válság borzolja, de az egyszerű ember számára érthetetlen módon megvalósult környezetpusztító beruházások és építkezések is. A városiak úgy tudják például, hogy a majd fél méterrel megemelt partfalhoz 10 millió köbméter „szóráshoz szükséges” követ használtak fel, melyet „adott” bányákból szállítottak a Velencei-tó partjára. Az már csak hab a tortán, hogy egyedül a településvezetők hatásköre annak eldöntése, hogy hol marad zárt a partfal és hol érdemes megnyitni azt „vízbe szaladós” szakaszokkal (lidókkal) megtörve.
