Szavazz!
More

    Piac lesz az ingyenes parkoló helyén – zsebbe kell nyúlni

    Saját költségén hoz létre új piacot a Murvás parkoló területén annak tulajdonosa – ezt jelentette be nemrég Facebook-oldalán Cser-Palkovics András. A polgármester hozzátette azt is, hogy ezzel párhuzamosan megkezdődhet az Alba Pláza felújítása és kibővítése, valamint egy új, 1700 férőhelyes parkolóház megépítése is. A város közgyűlése megtárgyalta az ezzel kapcsolatos teendőket, így egy másfél évtizedes ügy végére (ekkor értékesítette ugyanis az önkormányzat ezt a területet) kerülhet most pont. 

    Igaz, a placc tulajdonosa az Indotek Group már 15 évvel ezelőtt is vásárcsarnok építésében gondolkodott, ez azonban különböző okok miatt akkor nem valósult meg. Így eshetett meg az, hogy a városban élők és környékbeliek ingyenes parkolóként használhatták a területet. Kétségtelenül nem ez volt a tér kihasználásának legjobb megoldása, hiszen a nagy autóforgalom miatt már egy-két nap alatt is hullámossá vált a nagy ritkán kiegyengetett talaj, egy kisebb zápor után pedig konkrétan kacsaúsztatóvá vált a terület. Mégis, ez az egy parkoló volt az, amely a belvároshoz közel ingyenesen működött. Ez változik meg most. 

    Több lesz a parkolóhely

    A hivatalos közlés szerint legkorábban 2023-ban kezdődhet el a fejlesztés. Az önkormányzat egyik legfontosabb elvárása a beruházótól, hogy az építkezés alatt zavartalanul működjön a városi piac (ha kell, ideiglenes piac létrehozásával). A hivatal szerint a kivitelező erre írásban vállalt garanciát.

    A beruházással kapcsolatban azonban több kérdés is felmerült. Ezek egy részét Cser-Palkovics András polgármester a Facebook-oldalán válaszolta meg. Nem volt érthető például, hogy a területen miként férne el egyszerre a vásárcsarnok és az 1700 férőhelyes parkoló, hiszen átlagban 200-300 (maximum 500) kocsit képes csak befogadni a terület. A polgármester válaszából kiderült: emeletes parkolóház kivitelezése van tervben, így az eddigieknél több gépkocsi tudja majd használni a parkolót. Ezzel kapcsolatban egyébként az önkormányzat arra kérte a beruházót, hogy amint tudja, mutassa be terveit részletesen a „széles fehérvári nyilvánosságnak”. 

    Kérdés az is, hogy az építkezés ideje alatt hol parkoljanak azok, akik addig a murvást használták? Erre az a válasz érkezett a polgármestertől, hogy a pláza mellett is épül egy 300 férőhelyes parkoló, illetve emellett van egy szintén murvás terület, melyet ideiglenesen lehet parkolóként használni.

    Ingyenes helyett fizetős

    A terület átalakulásával az egyik legnagyobb változás az ingyenes parkolás megszűnése. Cser-Palkovics András a közösségi oldalán ezzel kapcsolatban azt mondta, egyeztetnek majd a tulajdonossal arról, hogy a városi parkolás mintájára az első óra ingyenes legyen. Egy erre érkezett reakció szerint azonban a város által biztosított első órás ingyenesség lehetőségének (vagyis az elektronikus NFC-kártyának) a kiváltása kényelmetlen, egyszerűbb lenne egy online azonosítási rendszer. Egy másik vélemény szerint pedig ezzel az átalakulással az egyetlen olyan hely szűnik meg Fehérváron, ahol ingyenesen lehetett parkolni és belátható közelségben volt a Belváros. Arról nem is beszélve, hogy akik eddig a parkolót használták, azoknak jelentős része a munkába járás miatt hagyta itt kocsiját, ami nem egyórás parkolás. 

    Kérdés továbbá az is, hogy a leendő parkolóház az önkormányzati díjszabást követi-e majd a bérletek esetében. Ismert ugyanis, hogy a vidékről ingázóknak a parkolóbérlet kétszer annyiba kerül, mint a helyi lakosoknak. (A III. övezetben a parkolás székesfehérvári állandó lakcímmel évi 20 ezer forint, míg helyi lakcím nélkül évi 40 ezer.) 

    A terület tulajdonosa az Indotek Csoport, amelynek vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Jellinek Dániel, akit Magyarország 10 leggazdagabb emberek között tartanak számon. A cégcsoport ma vezető szereplő a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán: több mint 300 ingatlan felett rendelkezik. A beépített és bérbe adható ingatlan terület nagysága összességében meghaladja az 1,5 millió négyzetmétert, amelyen több mint 2500 bérlő osztozik. A társaságcsoport 20 bevásárlóközpontot működtet Magyarországon, amelyek Budapesten vagy megyei jogú városokban találhatók. Köztük van többek között a Corvin Plaza, a Duna Plaza, a székesfehérvári Alba és a Debrecen Plaza és 2019-ben a marosvásárhelyi Promenada Targu Mures bevásárlóközpont megvásárlásával a külföldi piac felé is nyitott a cégcsoport.

    Ne hagyd ki