Most került a mozikba az év egyik nagy Oscar-esélyes filmje, amelyben a vámpírlányként beskatulyázott Kristen Stewart alakítja felejthetetlenül Lady Diana Spencert. Noha az alkotás életrajzi eseményekre épül, nem „az emberek hercegnőjét” mutatja meg, hanem egy nőt az összeomlás szélén, aki hosszas vívódás után végre eldönti, válni akar.
„Mese egy valódi tragédiáról” – ezzel a főcímmel indul a film, amely 1991 karácsonyáig viszi vissza a nézőket. A helyszín a Sandringham kastély, a Windsor-család 8100 hektáros birtokkal körülvett, az 1800-as években épített, pazar vidéki kúriája. Az uradalomhoz II. Erzsébet királynőt fontos érzelmi szálak fűzik, itt hunyt el édesapja, VI. György király, minden évben itt emlékezik halálára és saját trónra kerülésére. Diana hercegnő pedig a kastély parkjában lévő, kétszintes Park House-ban született és nőtt fel, amelyet a Spencerek évtizedekig béreltek a királyi családtól. Noha Sandringham boldog gyermekkori emlékeket is idézett Dianában, Andrew Morton életrajza szerint 1982-ben itt kísérelt meg öngyilkosságot, levetve magát a végtelen hosszú lépcsősor tetejéről. Tettének oka, hogy megtudta: férje, Károly herceg tovább folytatta titkos viszonyát a filmben is megjelenő első szerelmével, mostani feleségével, Camilla Parker Bowles-szal.
Szóval a helyszín már önmagában is érzelmi feszültségektől terhes, és ezt csak fokozta a nyilvánosság figyelme: a média ide is követte a királyi családot, óriási nyomást helyezve Dianára. Aki a film cselekményének idején már 11 esztendeje Károly herceg hitvese, kapcsolatuk azonban több éve megromlott, Károly házasságtörése és Diana érzelmi elhanyagoltsága miatt. A filmben a felismerés, hogy férje ugyanazt a nyakláncot ajándékozta neki karácsonyra, mint a szeretőjének, mélyütés Dianának. (Az eset valóban megtörtént, noha máskor, másik ékszerrel, de érzelmi jelentősége miatt Steven Knight forgatókönyvíró beemelte a filmbe, hogy három sorsfordító napba sűrítse hosszú évek lelki tusáit.)
Megismerhetjük a királyi család egyik abszurd hagyományát, amelyet még VII. Eduárd vezetett be: vacsora előtt mindenkinek lemérik a súlyát, hogy az uralkodó biztos lehessen benne, mindenki eleget evett a lakomán. Ez – a később bevallottan egy évtizeden át étkezési zavarral küzdő hercegnőnek – önmagában horrorisztikus élmény lehetett. Nyomasztották a protokolláris kötelezettségek, köztük az állandó átöltözés feladata, és a királyi viselkedési kódex, ami tiltotta például a személyzettel folytatott beszélgetést, noha Diana számára sokszor ezek az emberek (például az öltöztetőnője) jelentették az érzelmi támaszt. A királyi séffel szinte baráti kapcsolata volt, szeretett bemenni hozzá a konyhába, és csak megkérdezni, mit főz épp, amit előkelő családja megengedhetetlennek tartott. Noha az inasa, Paul Burrell szerint a hercegnő „a falat kaparta” ilyenkor, még a válása után is részt vett a fojtogató karácsonyi ünnepségsorozaton, csakhogy együtt lehessen gyermekeivel, Vilmossal és Harryvel. A film alapján az a benyomásunk lehet, mintha Diana ekkor már megérezte volna, hogy csak hat éve van hátra tragikusan rövid életéből.
