Egy jó kis megalázást nem szabad eltitkolni a nézők elől – vallja a producer; hiteltelen, rossz példát mutat, és rombolja a kapcsolatokat – hirdeti a pszichológus. A Nagy Ő minden kritika ellenére túlélte az utóbbi húsz évet, Magyarországon épp most élesztették újra. Ám bármennyire szívós, egy dologra képtelen ez a műsor: tartós párkapcsolatot építeni.
Már-már negatív nézettségi rekordokat döntött a Nagy Ő 2004-ben, nem csoda, hogy a TV2 hoszú évekig altatta a luxus-párválasztóshow-t, és csak 2021-ben ébresztette fel. Igaz, újraformálására nem vesztegette az időt, és megint egy sportolót emelt piedesztálra (két elődje Naszály Sándor teniszező, illetve Gyursánszky Gábor vízisíelő volt).
A bajnok kajakozó Tóth Dávid elé huszonegy, Hamupipőke-álmokat dédelgető nő – pénzügyi asszisztenstől a sminkesen át az egyedülálló anyáig – járult (tökhintó helyett limuzinokban) s egyiküknek sikerült megszereznie Dávid szívét. De csak átmeneti időre. Laura és a kajakos kapcsolata két hónapot sem élt meg: szakításukhoz a tizenegy évnyi korkülönbségből adódó nézeteltérések vezettek. Erre mondják, hogy papírforma, hiszen világszerte rengeteg tévés párválasztó-show verseng nézők millióinak kegyeiért, de ha csak egy igazi párt sikerül összehozniuk, már rekordnak számít.
Hiteltelen, de dugnak
Noha a műsor valamennyi szereplőjét egy ideig köti a titoktartási szerződés, utóbb többen is mesélnek a csillogó párválasztóshow visszásságairól. 2009-ben a négy hét után kiejtett lacrosse-edző Megan Parris beszélt arról, hogyan manipulálják a szerkesztők a műsort, hogy minél izgalmasabb sztorikat kreáljanak.
„A nézők észre sem veszik, hogy a vágástól lesz az egész egy show. Valaki tesz egy megjegyzést, majd bevágnak utána egy reakciót, mintha ennek szólna, pedig az illető valójában egy nappal korábban, egész mással kapcsolatban vágott ilyen arcot” – állította a játékos. Szerinte a lányok vallomásait is előre megírták a szerkesztők, ráadásul addig zaklatták, provokálták a játékosokat, míg olyat is a kamerába mondtak, amit soha nem akartak. (2012-ben egy forgatási szünetben bekapcsolva maradt mikrofon aztán le is leplezte, ahogy egy producer szinte edzőként trenírozza az egyik játékost, hogyan játssza el a tőle várt érzelmeket a kameráknak.)
Botrány a rózsák körül
A Nagy Ő, azaz a Bachelor társkereső valóságshow 2002-ben indult világhódító útjára az amerikai ABC tévécsatornán, ahol januárban már a 26. évadot kezdik. Közben 37 ország tévécsatornái vásárolták meg a gyártó Warner Brotherstől a licencét, Új-Zélandtól Japánon át a magyar TV2-ig. Az amerikai műsort az évek során számos kritika érte. Szemére vetették, hogy „túl fehér”, mire 2020-ban először castingoltak afroamerikai Nagy Ő-t, egy volt profi sportolót. Vádolták a műsort a szüzesség megbélyegzésével is, az emiatt támadott, amerikaifoci-sztár, Colton Underwood később a People magazinban mondta el, valójában meleg; történetéből sorozat készült. A „Nagy Ő” alapműsorának több „leágazása” is van. Az egyik a „Nagy Ő a Paradicsomban” – ennek a műsornak az egyik évadát árnyékolta be egy szexbotrány: két versenyző ittas állapotban szexelt a medencében fényes nappal, amit a kamerák is rögzítettek. A lány utóbb nem emlékezett semmire, ezért a producerek tettek feljelentést, mert szerintük így nem egyezhetett bele abba, ami történt. Mindkettőjüket hazaküldték, a férfit végül nem találták bűnösnek, a páros azóta is jóban van, de nem járnak, a lány pedig már a memoárjait írja.
A show praktikáiról egyébként maga Mike Fleiss vezető producer is viszonylag nyíltan beszélt az anyacsatorna egyik nagy nézettségű hírműsorában. Elárulta, hogyan kreálnak a játékosoknak olyan karaktert, amely kiszolgálja a nézők ízlését, mert „kell, hogy minden évadban legyenek olyanok, akiknek drukkolhatnak, de szükség van bajkeverőkre és utálható szereplőkre is”.
A producer szerint a műsor egyik legvonzóbb része a szex; szerinte egy Nagy Ő átlagosan legalább három lányt is „kipróbál” a jelentkezők közül, ezért döntő fontosságú a castingnál, hogy a lányok bevállalósak legyenek.
Legalább ennyire lényeges a dráma: persze jó, ha összejön egy pár a műsor végére, de még nagyobbat szól, ha a Nagy Ő azzal borzolja az idegeket, hogy az utolsó rózsaceremónián bent maradt két lányt egyszerre kosarazza ki. Ez az amerikai 11. évadban meg is történt, szintúgy a romániai kiadásban, amelyben Andrei Andrei, a félmeztelen férfimodell is végül megtartotta magának a rózsákat. A keményszívű producer szerint „nem lehet megfosztani a nézőket az olyan pillanatoktól, amikor valakit megaláznak a kamerák előtt”. Már azért sem, hogy kiderüljön, a játékosnak becsületesek-e a szándékai.
Ezért nem is firtatják korábban, ki miért megy a műsorba – hozományért, hírnévért vagy akár lemezszerződésért – hiszen „bent úgyis minden kiderül, amikor valaki először sírva fakad.” Tényleg a könnyek és a kínos pillanatok teszik a műsort szórakoztatóvá?
Dehogy a szerelemért mennek
„Abszolút nem reális, sőt, kifejezetten mérgezőnek gondolom, amit ez a műsor a párválasztásról kommunikál. Nem a valós érzéseket látjuk, a párbeszédek is mesterkéltek, érezhetően megírtak, nincs bennük érzelmi átélés. Rossz példát mutat a párválasztás előtt álló fiataloknak és növeli a feszültséget azokban, akik elégedetlenek a kapcsolatukkal. Itt a partnerek alá-fölérendeltségi viszonyban állnak, így a megjelenített kapcsolati kép rendkívül tárgyiasító, nagyon messze áll egy egészséges párkapcsolattól” – magyarázta Benke Vali Leria. A pszichológus (szakterülete a szexuálpszichológia) szerint akár drukkolunk a játékosoknak, akár káröröm tölt el bennünket nézőként, ez rossz hatással van a pszichénkre és a nők társadalmi értékére, hiszen közösségként együtt nevetünk az általuk elszenvedett megaláztatásokon, méltatlanságokon, sőt, bizonyos értelemben a részeseivé válunk. Nem szólva a sztereotípiák erősítéséről: a főműsoridőben vetített show-ban egyetlen alfa-hím kegyeiért versengenek a nők, akik így óhatatlanul áskálódásra kényszerülnek. Mivel ez kiemelt műsor egy nagy elérésű tévécsatornán, a pszichológus szerint a jelentkezők többségét motiválhatja, hogy ismertséget szerezzen.
„A legtöbben nem a szerelemért mennek, nincs bennük a másik megismerésére irányuló őszinte szándék, csak eljátsszák ezt. Biztosan van, akit a pénz is motivál. Minden kapcsolatban fontos a pénz, sőt, vannak tisztán üzleti alapú kapcsolatok, csakhogy ebben a műsorban ez nem egy kimondott, transzparens dolog.
Az emberek egy része pedig sajnos elhiszi vagy el akarja hinni, hogy valódi, amit lát.”
Szegény préda
A show rengeteg produkciót inspirált: az egyik legérdekesebb a Fox csatorna Milliomos Joe című showműsora. Ahol átvágták a „Nagy Ő” szerelméért versengő szingliket, mivel a hódítás célpontja nem is volt milliomos, csak segédmunkás egy építkezésen. Ám ezt csupán az utolsónak maradó női játékos előtt fedték fel, aki eldönthette, így is belemegy-e a házasságba, és ha igent mondott, nászajándékként meglepték egy szép pénzösszeggel.