Történészek kételkednek abban, hogy egy zsidó jegyző árulta volna el Anne Frankot és családját a náciknak, mint ahogyan azt Rosemary Sullivan Anne Frank elárulása című könyvében megállapította. A kötet egy már nyugdíjba vonult FBI-ügynök, Vince Pankoke nyomozása alapján íródott.
Anneliese Marie „Anne” Frank 1929-ben született a német Frank család második lányaként. A második világháború alatt családjával két éven át rejtőzött a nácik által megszállt Amszterdamban, egy pektinüzem titkos ajtóval elzárt rejtekhelyén. 1944. augusztus 4-én fedezték fel és hurcolták el őket. Noha a holland rendőrség kétszer is vizsgálta, ki árulhatta el a Frank család búvóhelyét a náciknak, a nyomozások elnagyoltak voltak, a tanúvallomások hiányosak. Vince Pankoke 77 év után, 2016-ban indult el csapatával hideg nyomon, hogy kiderítsék az igazságot.
Pankoke először kizárta azt a közkeletű elméletet, hogy véletlen vezethetett a család lelepleződéséhez. Hiszen ha két éven át olyan ügyesen bujkáltak, hogy senki nem hallotta a hangjukat, nem látta az árnyékukat sem, aligha követhettek el hibát. Ráadásul a rádióból tudhatták, hogy közel járnak a szövetségesek, legfeljebb néhány hét választhatta el őket a háború végétől. Valószínűbbnek tűnt, hogy valaki elárulta a családot, ezért kerültek az utolsó auschwitzi transzportba.
Pankoke és csapata az egész utcát feltérképezte, ebben segítségükre volt a pontos amszterdami lakónyilvántartás. Több száz gyanúsítottuk lett, köztük üzleti versenytársak, náci kollaboránsok, majd mesterséges intelligencia segítségével próbálták szűkíteni a kört. Már ekkor a látókörükbe került Arnold van den Bergh zsidó származású jegyző, a helyi zsidó tanács, a Judenrat tagja, akinek tudomása lehetett számos rejtekhelyről. Csakhogy nem tudtak olyan motivációról, ami miatt elárulhatta volna a bujkáló zsidókat. A véletlennek köszönhetően az egyik hajdani rendőr hagyatékából előkerült egy névtelen levél, amelyben megnevezték őt árulóként. A levelet Otto Frank, Anne édesapja adta át a rendőrségnek, ám ők nem nyomozták le. Ő pedig jobbnak látta, ha hallgat arról, hogy egy másik zsidó adhatta fel őket, attól tartva, ez újra feltüzelné az antiszemita indulatokat. Az áruló ráadásul ekkorra már halott volt.
Az FBI-ügynök utánanézett, elhurcolták-e a nácik van den Berghet, vagy a szűk családjából bárkit. Meglepte, hogy senkit. Arra jutott, hogy az áruló a rejtekhelyek címét használta életbiztosításként, hogy őt és családját ne deportálják. Pankoke szerint tragikus figura volt, aki így próbálta menteni szeretteit, tettét azonban a háború kontextusa nélkül nem lehet megérteni.
Január 27-től, a holokauszt nemzetközi emléknapjától látható a mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című dokumentumfilm, amelyben három síkon rajzolódik ki Anne és a második világháborúban elhurcolt gyermekek tragikus sorsa. Az elsőn Helen Mirren a naplóból felolvasva idézi fel Anne életének főbb mozzanatait, az egykori titkos szoba rekonstruált másában. A második sík a túlélőké: öt nő osztja meg emlékeit arról, hogyan vitték őket gyerekként gettóba, majd koncentrációs táborokba, és felelevenítik csodával határos megmenekülésüket. A film harmadik szálán egy fiatal tinilány, Katerina vezeti végig a nézőket Anne rövid életének állomásain, a mai fiatalokra jellemző módon képekben és bejegyzésekben, a közösségi média segítségével.
Bálint Orsolya
