A volt jobbikos polgármester megpróbálta feloszlatni a képviselő-testületet, de a jobb és baloldali frakciók már a kérdés napirendre-vételét is leszavazták. Mirkóczki Ádám egyre dühösebb, de szólótáncban hiába erős, a többség nem vele keringőzik.
Véglegesen és helyrehozhatatlanul elfajult a viszony Eger volt jobbikos polgármestere, a pártból várospolitikai érdekekre hivatkozva kilépett Mirkóczki Ádám és az önkormányzat többsége között – legalábbis ezt erősítették meg azok a háttérbeszélgetések, amelyeket azért folytattunk, hogy kiderüljön, mi okozta az elhidegülést, hogyan lehet ilyen légkörben határozatokat hozni, várost irányítani, és van-e bármilyen esély arra, hogy a felek félretegyék korábbi sérelmeiket, s üzengetések, sértegetések helyett valóban azzal foglalkozzanak, ami a dolguk. Vagyis irányítsák a várost.

Beszélgetőpartnereink egy része szerint éppen ez utóbbi a gond: az önkormányzati képviselők ugyanis úgy érzik, a polgármester leginkább a szólótáncban hisz, a társastánc nem illik az egyéniségéhez. Sokan egyfajta elszabadult hajóágyúhoz hasonlították őt, aki részben hiúsági kérdést csinál abból, hogy ő Eger polgármestere. Mások kevésbé elítélően inkább afféle küldetéstudatnak értékelték, hogy Mirkóczki Ádám az elmúlt időszakban, amíg a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet erre lehetőséget adott, egyeztetések nélkül, egyszemélyben döntött szinte minden fontos kérdésről, s miután újból visszaállt a korábbi rend, kelletlenül szembesült azzal, hogy az önkormányzati képviselőknek is vannak elképzelései a város irányításáról, ami nem feltétlenül esik egybe az övéivel. Legutóbb épp ezért már fel is akarta oszlatni a képviselő-testületet, hogy új választást írjanak ki, ám első körben a képviselők ezt a kérdést napirendre sem tűzték.
Külön utakon
A korábban az Egységben a Városért (EVE) ellenzéki formáció irányította önkormányzat mára több részre szakadt, és sem a bal, sem a jobboldal nem tud önállóan megszavazni egy-egy előterjesztést, a polgármesterről már nem is beszélve. A frakcióból kizárt Mirkóczki mellett jelenleg a két alpolgármestere, a szocialistáktól „dezertált” Farkas Attila és a volt jobbikos Minczér Gábor, valamint a független Császár Zoltán áll. Megfogyatkozott az EVE korábbi frakciója is, miután a volt LMP-s Komlósi Csaba és a momentumos Keresztes Zoltán kilépett (bár ők rendszerint továbbra is megszavazzák a frakciójuk előterjesztéseit), Berecz Mátyás pedig, miután az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a mostani parlamenti választásokon, a kampányra és a megnövekedett feladataira hivatkozva lemondott mandátumáról.
Mivel sem a jobb, sem a baloldali frakciónak nincs minősített többsége, így bizonyos előterjesztések esetében kénytelenek egymással együttműködni, amit a polgármester rendszerint úgy minősít, hogy a két frakció, ellene szövetkezve, lepaktált egymással. A baloldali képviselők viszont azt sejtetik, hogy éppenséggel a polgármester az, aki a háttérben alkukat kötött a kormánypárttal, amit szerintük a kampányban folytatott tevékenysége is igazol. Nem tartják véletlennek ugyanis, hogy idén január elején az egri vármúzeum igazgatója kirúgta állásából Berecz Mátyást, aki korábban igazgatóként, az utóbbi években pedig muzeológusként dolgozott ott. Noha Mirkóczki Ádám rendre azt kommunikálta, hogy ez az intézmény önálló döntése volt, tény, hogy az elbocsátás körüli balhé, és az azt kísérő sajtóvisszhangok nem Berecz Mátyásnak kedveztek. Sokak szerint az időzítés sem volt véletlen, hiszen ha elégedetlenek lettek volna a munkájával, jóval korábban is elbocsáthatták volna, nem épp a kampány kezdetén. Beszéltünk olyan önkormányzati képviselővel, aki szerint az egri polgármester Berecz kirúgásával és folyamatos sértegetésével szívességet tett Pajtók Gábornak, a Fidesz országgyűlési képviselő jelöltjének, akinek így nem kellett a negatív kampánnyal „besározni a kezét”. De hogy még „cifrább” legyen a helyzet: a barokk városban, idén januárban feloszlatta magát a Jobbik helyi szervezete, arra hivatkozva, hogy nem akarnak biodíszletként szolgálni Berecz Mátyás kampányához.
A polgármester csuklóztatásról beszél, a testület kioktatásról
Az elmúlt hetekben, hónapokban az önkormányzat több kérdésben is konfrontálódott a polgármesterrel. Mirkóczki Zita tanácsnok például indítványozta, hogy a polgármester minden ülésen számoljon be arról, hogyan haladnak a TOP Plusz pályázati programok, mert a képviselők nem rendelkeznek erről elegendő információval. „Fontos, hogy a képviselők ne csak akkor értesüljenek az adott projektről, amikor annak beadásáról, vagy a forrás biztosításáról kell döntést hozni, hanem már az előkészítés során kellő információkkal rendelkezzenek a megalapozott döntéshozatalhoz. A havi, rendszeres polgármesteri beszámoló elősegíti a képviselők munkáját és a testületi döntéshozatalt is” – indokolta, az előterjesztést pedig támogatta a Fidesz-frakció is.

Feszültséget szült a szocialista Mirkóczki Zita egy másik előterjesztése is, miszerint tegyék nyilvánossá az egri bérlakás-kiutalásokat, hozzanak létre egy adatbázist, amiből világosan látszik, hogy ki, milyen szempontok mentén, és hogyan jutott hozzá a bérlakáshoz Egerben. Jelenleg nagyjából négyszázan vannak a várólistán, amelyre csak olyanok kerülhetnek fel, akik megfelelnek a kritériumoknak. A nevük ABC-sorrendben szerepel, ám a nyilvánosság számára gyakorlatilag áttekinthetetlen, hogy közülük ki, mikor, és miért kapott éppen bérlakást. Mirkóczki Ádám erre úgy reagált, hogy az előterjesztő megint csak „csuklóztat”, és igazából neki kellett volna utánajárni, hogy működik más városokban ez a gyakorlat, ha már arra hivatkozott, hogy nézzék meg ezt is. Később slendriánnak nevezte az előterjesztést, amit viszont a képviselők ismét csak elfogadtak. Az önkormányzati ülések hangulatára jellemző, hogy többen, többször is felszólították a polgármestert, hagyja abba az önkormányzati képviselők sértegetését és kioktatását.
– Amikor 2019 nyarán meghirdettem programomat és a pártpolitikától mentes városvezetési gyakorlatot, tizenketten sorakoztak fel mögém, egyetértve velem. Mára tény, hogy a tizenkettőből mindössze hárman gondolták ezt komolyan. Ezzel önmagában még együtt tudnék élni, de sajnos látható, hogy a folyamatos pártoskodás egyértelműen a város működésének rovására megy. A képviselők egy része kifejezetten gonosz, nem érdekli őket sem az egri polgárok érdeke, sem a város fejlődése. Sőt egyáltalán semmi, csak az, hogy a „minél rosszabb, annál jobb” elve alapján boruljon a város költségvetése, az önkormányzat működése, álljon le minden és végül jöjjön a káosz – reagált a helyzetre közösségi oldalán Mirkóczki Ádám, aki korábban a Népszavának úgy nyilatkozott: nem rajta múlt az együttműködés korábbi frakciójával, hanem azon, hogy más-más szerepfelfogásuk volt arról, miként kell irányítani egy várost. Szerinte jó néhányan „beleragadtak” a korábbi ellenzéki szerepükbe, és olyan „kakasdombnak” szerették volna látni a várost, ahol mindenkinek van saját territóriuma, ő pedig polgármesterként csak asszisztál ehhez, amihez viszont neki nem fűlt a foga.
Nem várható a testület feloszlatása
Kérdés, miként lehet egy ötvenezres települést ilyen ellenséges légkörben irányítani? Úgy tűnik, Mirkóczki Ádám a képviselő-testület feloszlatásában látná a megoldást, bízva abban, hogy egy időközi választáson az egriek őt magát újraválasztanák – erre amúgy a helyi társadalmat jól ismerők szerint kevés az esély, a polgármester már most egyfajta légüres térben, a saját kommunikációs buborékjában mozog. Az időközi választás egyelőre a helyi Fidesznek sem érdeke, hiszen az ő oldalukon sem látni jelenleg olyan potenciális polgármesterjelöltet, aki biztosan győzni tudna. Így aztán a bal és a jobboldali képviselőknek egyelőre megfelel ez a helyzet, hiszen puszipajtások ugyan nem lettek, de Mirkóczki ellen mintegy összefogva, a stratégiai jellegű előterjesztéseknél együttműködnek: így gyakorlatilag az történik Egerben, amiben a jobb és a baloldal előzetesen meg tud állapodni.
A következő önkormányzati választásokig, 2024-ig még sok idő van hátra, és Mirkóczki Ádám a képviselők többségének támogatása nélkül nem tudja feloszlatni az testületet: a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint ugyanis a képviselő-testület a megbízatásának lejárta előtt név szerinti szavazással, minősített többségű döntéssel mondhatja ki a feloszlását. Egerben egyelőre még napirendre sem lehetett venni ezt a kérdést, hiszen a képviselők már ezt is leszavazták. Így amíg nem lesz többségi érdek a testület feloszlatása, addig valószínűleg marad a patthelyzet és a hidegháború.
Virtuális sorompók
Az egri önkormányzat és a polgármester megromlott kapcsolatát az is mutatja, hogy egy ideje csak mágneskártyával lehet bejutni a városháza épületébe, amit egyébként a képviselők a biztonság érdekében jogosnak is tartanak. Azt azonban már kevésbé értik meg, hogy ők maguk miért nem kaptak mágneskártyát. Emiatt a bizottsági és önkormányzati ülésekre is úgy kell a portástól „bekéredzkedniük”, mintha közük sem lenne a városhoz. Egyikük úgy fogalmazott, hogy Mirkóczki Ádám már öt „virtuális sorompóval” zárta el magát az épületben, s még a saját irodájába is csak nyomógombos biztonsági rendszeren keresztül tud bejutni.

EZ KELL