Kavarog az indulat és a fájdalom a választások után az ellenzéki politikusokban, és a sebek gyógyulását nem segíti, hogy a nem kormánypárti önkormányzatokat elkezdte leszalámizni a Fidesz – mert „mozdítható” emberek mindenhol akadnak.
„Méltatlan kutyakomédiának” nevezte Szolnok város legutóbbi képviselő-testületi ülését Miskolczi László, immár tisztségéből visszahívott, városüzemeltetésért felelős volt alpolgármester. „A Fidesz által fizetett képviselők kezdeményezésére megfosztották az ellenzéket egy alpolgármesteri helytől” – írta Facebook-posztjában, miután tudomására jutott, mi zajlott le a háta mögött. Április 28-án ugyanis váratlan fordulattal startolt el a helyi közgyűlés, amikor Bóka Éva (korábban Szekeres Éva) önkormányzati képviselő azzal a kéréssel fordult Szalay Ferenc fideszes polgármesterhez, vegyék fel a napirendi pontok közé az alpolgármester visszahívásáról szóló előterjesztését. Miskolczi László – ahogy előre bejelentette – családi okok miatt nem tudott részt venni az ülésen. Úgy szavaztak a sorsáról, hogy esélye sem volt megvédeni magát.
(Érdekesség, hogy a közgyűlés után a Momentum szolnoki szervezete közleményt adott ki Facebook-oldalán, miszerint: az aznap „megjelent hírekkel szemben Bóka Éva, alias Szekeres Éva már közel 1 éve nem pártoló és pláne nem rendes tagja a Momentum szervezetének”. Ezt azért fontos megemlíteni, mert több szolnoki médium is rendre momentumosként jelöli meg a képviselőt, még Szolnok város hivatalos Facebook-oldala is. A Fidesz saját sajtójában úgy próbálta beállítani Miskolczi László visszahívását, hogy az ellenzék leváltotta saját alpolgármesterét.)
– Egy kutyakomédiának tartom a tegnapi közgyűlést, egy színjátéknak, hiszen egy előre eltervezett politikai akció volt. Sajnos vannak olyan képviselők, akik vevők voltak a júdáspénzre, de világossá vált számunkra, hogy valójában kik azok az ellenzéki képviselők, akik összetartanak és valóban a szolnoki lakosokat, az ellenzéket képviselik – nyilatkozta Miskolczi László a Szolnok TV-nek a közgyűlés másnapján.
Soha nem is voltak
A volt városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta, a Szolnoki Többség képviselőcsoport nem szűnt meg, hiszen azok, akik ellene szavaztak, „soha nem voltak ellenzékiek, most már a kormánypárt igényeit szolgálják ki”. Szerinte „eddig is az a hat ellenzéki képviselő állt ki a szolnoki ellenzéki szimpatizánsok érdekeiért”, akik nem vettek részt a visszahívásáról szóló szavazáson. Hangsúlyozta, alpolgármesterként is tiszta lelkiismerettel végezte a munkáját, hiszen teljesítette feladatait, még úgy is, hogy alpolgármesteri teendőinek ellátása igen nehézkessé vált a koronavírus-járvány beköszönte után. A pandémia kezdetekor ugyanis 427 millió forintot vontak el a városüzemeltetéstől, ezért „hatalmas feladat volt” minőségi szolgáltatást nyújtani – lényegesen kevesebb összegből.
Lapunk megkereste Miskolczi Lászlót, a beszélgetés során hamar kiderült, egy bonyolult, szövevényes történetről van szó, és ami Szolnokon lezajlott kicsiben, valószínűleg országosan bevált módszer lehet az ellenzék gyengítésére.
– A 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően közel nyolc évig voltam a DK helyi választókerületi elnöke, tíz évig pedig párttag. Bár a 2019-es önkormányzati választások előtt egyértelmű volt, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt, Szolnokon korrekt megállapodás jött létre az ellenzéki pártok között. Mi három jelöltet indítottunk, mindhárman képviselők lettünk, én alpolgármester is. Akkor 10-8 arányban volt többségben az ellenzék, miközben Szalay Ferenc fideszes polgármester csak éppen hogy, de megtartotta tisztségét – az új felállás miatt nagyon bíztunk abban, hogy jobbá tehetjük a szolnokiak életét. A képviselőjelöltek kiállításakor már jeleztem, hogy két személyben nem bízom: kifejezetten elleneztem, hogy a „független” Ligeti József és az akkor még momentumos Szekeres Éva (ma a Bóka Éva nevet viseli) induljon a választáson. A félelmeim beigazolódtak, nagyon úgy fest, hogy már mindketten a Fidesz szerekét tolják – foglalta össze röviden a kezdetet és a véget a politikus.
Nem akarta a várost veszélybe sodorni
Az április választásokon a DK országgyűlési képviselőjelöltje helyben eredetileg Miskolczi volt, ám kénytelen volt visszalépni.
– Egyrészt kiderült, a kislányom gyógyíthatatlan betegséggel küzd, ezért idővel elkerülhetetlen lesz a vesetranszplantáció. Eleinte heti rendszerességgel jártunk a fővárosba kezelésekre, már „csak” három havonta. A visszalépésem másik oka politikai jellegű: mivel városüzemeltetésért felelős alpolgármesternek választottak, ezért jelöltként hatalmas kockázatnak tettem volna ki a megyeszékhely üzemeltetését, amit – és ezzel együtt engem is – másodpercek alatt lehetetlenített volna el a Fidesz. Akkor a helyi ellenzéket is magammal rántottam volna.
Amikor Miskolczi a DK alelnökének, Varjú Lászlónak jelezte visszalépési szándékát, Varjú megkérte, hogy javasoljon valakit maga helyett. Az alpolgármester Vass Lajost ajánlotta, aki korábban már volt polgármester-jelölt Szolnokon, de Vass nem vállalta. Varjúnak viszont akadt egy embere: Sziráki Pál. „Tudni kell, hogy 2019-ben a DK frakciója Sziráki Pált delegálta felügyelőbizottsági tagnak (végül elnöknek választották – a szerk.) a Szolnoki Városfejlesztő Zrt.-hez. Sziráki Pálról akkor annyit tudtunk, hogy a Volán vezérigazgatója volt, de hogy emberileg milyen, az csak menet közben derült ki” – magyarázta Miskolczi hog került képbe végül a „végső jelölt”.
Az alpolgármester szerint egyébként az előválasztás hatalmas butaság volt. Egyrészt Miskolczi szerint bárki – akár a kormánypárt – is könnyen bele tudott nyúlni, pláne az online szavazásba. Másrészt a második fordulóra akkora feszültség gyűlt fel az ellenzéki pártok között, ami talán a mai napig nem oldódott. A saját miniszterelnök-jelölteket indító pártok nagyot csalódtak és azt láttam, hogy a „ha már megdöglött a lovam, dögöljön meg a szomszédé is” felfogás érvényesült.
Se a módszer, se az ember
– Összefoglalva, az előválasztás rossz döntés, Márki-Zay pedig rossz jelölt volt. Ugyanezt gondoltam Sziráki Pálról is, aki nem hallgatott az ellenzéki pártok tanácsaira, a kritikát nem fogadta el, nem állított fel kampánystábot, nem volt kampányfőnöke, egy személyben döntött mindenről. Az előválasztás második fordulójának utolsó napján – amikor még nem lehetett tudni, ki fog nyerni – Márki-Zay éppen a szolnoki piacon kampányolt. Sziráki akkor mosolyogva, tapsolva állt ki egy olyan miniszterelnök-jelölt mellé, aki teli szájjal köpködte a DK-t és jelöltjét, Dobrev Klárát. Ezt rengeteg DK-szimpatizáns tartotta elfogadhatatlannak. Már csak azért is, mert Sziráki aláírta, hogy esetleges győzelme esetén a DK soraiban foglal helyet a parlamentben. Az, hogy Sziráki Pál elvesztette ezt a nyerhető választókerületet, leginkább az ő hozzáállásán múlott. A felelősséget azóta sem vállalta, a pártokat és személy szerint engem okol a vereségért – folytatta Miskolczi László.
Nem (csak) helyi ügy
Hogy miért ő került képbe a választási vereség kapcsán, arra rákérdeztünk, de a volt alpolgármester nem akart a részletekbe menni – egyelőre. Annyit árult még el, hogy mivel Sziráki Pál egyszer sem tájékoztatta a felügyelőbizottságban végzett munkájáról sem őt, mint a DK választókerületi elnökét, sem magát az elnökséget, így régóta tervezték, hogy visszahívják a pozícióból. Egy közelmúltbeli elnökségi ülésen ez meg is történt.
Miskolczi László szerint ez a történet sokkal komplexebb annál, minthogy itt egy fideszes „leszámolás” zajlana. A Fidesz taktikája az volt, hogy bedarálja az ellenzéket, megtalálja az ellenzéken belül azokat az embereket, akik egzisztenciálisan ki vannak szolgáltatva, az egojuk pedig túlmutat valós képességeiken. – Szolnokon megtalálta ezeket az embereket. Az alpolgármesteri tisztségből való leváltásom a Fidesz részéről politikai, Ligeti, Bóka és Sziráki részéről pedig személyes leszámolás volt – vázolta véleményét lapunknak Miskolczi László és hozzátette, habár bizonyára sokan szeretnék, hogy lemondjon, ám ilyen terve nincs, a jövőben ellenzéki önkormányzati képviselőként folytatja munkáját a közgyűlésben. Továbbra is bízik az ellenzék helyi és országos megerősödésében.