Újjáalakult az ellenzéki pártok képviselőiből a frakció, amelyben immár nincsenek különböző „táborok”.
Ismét megalakult a szolnoki önkormányzati képviselőtestületben a Szolnoki Többség frakció. A hat ellenzéki képviselő Berényi Gábor, Borda Zoltán, dr. Füle István, Györfi Mihály, László Norbert és Miskolczi László május 31-én reggel sajtótájékoztatón jelentette be a frakció megalakulását. Az esemény várható volt, a képviselők az előző héten írásban megküldték aláírt nyilatkozatukat a szolnoki polgármesternek és a jegyzőnek. Az összefogás kacifántos múlttal rendelkezik, hiszen a korábban ugyanezt a nevet viselő frakciószövetségben a képviselők elsősorban a saját akkori pártjuk „táborában” ültek. Berényi a Jobbik-frakcióban, Györfi és László az MSZP-frakcióban, Borda függetlenként/civilként a XXI. század frakcióban, Füle és Miskolczi pedig a DK frakciójában.
Az eredetileg Szolnoki Többség Frakciószövetség nevet viselő csoport a 2019-es önkormányzati választások idején jött létre, akkor 10-8 arányban többséget szereztek a szolnoki közgyűlésben. Ebből a tíz főből mára tehát a fent felsorolt, „maradék” hat képviselő alkotta meg az immár egy frakcióból álló ellenzéki képviselőcsoportot. Így a szolnoki közgyűlést jelenleg két nagyobb frakció (a Fidesz-KDNP és a Szolnoki Többség) alkotja, mellettük Bóka Éva, Galló György Péter és Ligeti József – akik mind az SZT tagjai voltak – most frakciókon kívüliként tevékenykednek. A képviselői mandátumáról lemondott, szintén az SZT-ből korábban kilépett Fajcsák Károly körzetében (4. számú) hamarosan időközi választásokat tartanak.