Sötét fellegek gyülekeznek a világgazdaság, és így Magyarország fölött is. Vége a konjunktúrának is köszönhető növekedésnek, az uniós pénzcsap is szigorúbb kezekbe került, és a keleti pénzáram is elapadhat. Mire számíthat az ország egy megszorítani nem kívánó, de valójában arra kényszerülő Orbán-kormánytól? Mellár Tamás közgazdász professzort, a pécsi egyéni választókerület győztes országgyűlési képviselőjét kérdeztük.
– Milyen, a pénztárcánkat is érintő változásokra számíthatunk a kormánytól?
– Az elmúlt 12 év viszonylag jó időszak volt. A válság után elindult egy konjunktúra, de ami még fontosabb, jelentős mennyiségű Európai Uniós támogatást tudott lehívni a kormány. Ezek az éves GDP 50-60 százalékára is rúghattak, és alkalmasak voltak az extenzív növekedésre, több munkaerőforrás bevonására, és főként építőipari beruházásokra. Ez pörgette a gazdaságot, de a növekedés csak mennyiségi volt. Sajnálatos módon ebben az időszakban sem tudott előre menni a kormány. Elmulasztotta a technológiai fejlődés lehetőségét, és az egy főre jutó fogyasztásban is hátrébb kerültünk, már csak Bulgária van mögöttünk. A könnyű és jó éveknek vége. A kormány nem tudja folytatni az uniós források kiosztására alapított gazdaságpolitikát, amely a baráti vállalati kör támogatásával lecsorgatott valamennyi forrást a kisvállalkozások. Az unió nem fog adni többletforrást, csak ha eleget teszünk az olyan kritériumoknak, mint az uniós ügyészséghez való csatlakozás.
– A kormány korábbi retorikája miatt aligha emel adót, a kiadásokat azonban fizetni kell. Ön szerint inflációs adó várható. Hogy működik ez?
– Az Orbán-kormány nem tud több gazdaságélénkítő programot indítani, mert nem lesz forrása hozzá. Megpróbálja politikailag megúszni a következményeket. Nem akar látható megszorításokat, így a korrekciót az elszálló inflációra bízza. Így csökkenti a kiáramló reáljövedelmet, amely éppen a választási kampány költekezéseivel szaladt el. Ezeket próbálja erőteljesen visszafogni és megnyirbálni. Nem fog látványos adóemeléseket indítani, hiszen az szembemenne a kormányzati kommunikációval.
– Szektorális különadók várhatók?
– Ezekre lehet számítani, még pedig azoknál a vállalkozásoknál, amelyek nem tudnak egykönnyen elmenni, gondolok itt a bank- és a kereskedelmi szektorra. A korábbiakban ezeket a terheket tovább hárították, és végső soron a lakosság fizette meg a költségeket. Kérdés, ezúttal is ez történik-e.
– A lakosság feje fölé a pénzügyi biztonság illúziójának búráját építették föl Orbánék, egyebek között a rezsicsökkentéssel. Ez a politika aligha maradhat.
– A rezsicsökkentés politikáját nem tudják tovább folytatni. Trükkös módon fogják eladni, hibáztatva háborút, Brüsszelt, baloldalt. Már május elején-közepén várható a 480 forintos üzemanyagár elengedése, ami jelentős áremelkedést idéz elő, és a hatósági árak sem lesznek tarthatók. Lassan ki fog derülni, és ezt Márki-Zay Péter sokszor elmondta a kampányban, hogy Orbánék rezsicsökkentése egyrészt borzasztó drága, másrészt nem fair. Volt létjogosultsága a rezsicsökkentő politikának, de kizárólag és célzottan csakis az alacsony jövedelműekre, és egy meghatározott fogyasztási szintig. Ehhez képest általánosan és korlátok nélkül valósult meg, vagyis a rezsicsökkentésből a leggazdagabbak kaptak legtöbbet jakuzzi- és medencefűtésre.
– A hatósági árak sem maradnak sokáig. Mi lenne helyettük tartható lépés?
– Ha az infláció ellen kicsit is akarnának küzdeni, akkor csökkentenék az áfát. Az alapvető élelmiszereknél – sokszor elmondtuk – célszerűbb lett volna 5 százalékra levinni a fogyasztási adót. Ennek rövid távon kétségkívül nincs jelentős árcsökkentő hatása, mert a kínálati oldal lenyelheti az adómérséklést, de felmérések szerint pár éves távlatban már mérsékli az általános árszínvonal növekedését. A kormány kényszerhelyzetben van, mert a fő bevételi forrása az áfa – és mert el van adósodva. Ezért nyilatkoztam a minap, hogy nagy valószínűséggel azért marad rajtunk a magas infláció, mert a kormány nem tesz az áfacsökkentéshez hasonló komoly lépéseket. Illetve azért, mert az MNB sem változtat a politikáján érdemben. Valamekkora kamatlábemelés elképzelhető, és továbbra is hitelezni próbálják majd a nem igazán jövedelmező vállalkozásokat.
– A megszorítás fő eszköze tehát az infláció lesz?
– Így van. A magas infláció azért is jöhet nekik jól, mert a nagyon magas államadósságszint reálértékét csökkenti. Ez viszont rossz azoknak, akik hiteleznek: a készpénzkészletek és a megtakarítások reálértéke csökken – ami a lakosságot is érzékenyen érinti. Ezt nevezzük inflációs adónak. A kormányzatot ez persze nem zavarja, mivel friss pénzekkel, pénznyomtatással finanszírozhatja a kiadásait.
– Milyen eszközök lennének még az infláció visszafogására?
– Ha a kormány lépéseket tenne az euró bevezetésére, stabilizálná a forintárfolyamot. De ez megint csak szembe menne az orbáni gazdaságfilozófiával. Ők azt gondolják, a nemzeti valuta fenntartása mellett könnyebb kezelni az adósságot. Azért sem akarják stabilizálni a forint árfolyamát, mert a gazdaságpolitikájuk fő elemként így tartják fönn a nemzetközi versenyképességet. Az a hazai gazdaság, amely az elmúlt években megerősödött, nem versenyképes, az exportját csak gyenge forinttal lehet fönntartani. Ez a külföldi tulajdontöbbségű cégeknek is jó, még akkor is, ha alacsony hozzáadott-értékű terméket állítanak elő. A forint gyengüléséből adódó veszteségeket, köztük az importcikkek árának drágulását viszont a társadalom viseli.
– A kormány nyilván világgazdasági folyamatokkal magyarázza majd a magas inflációt, hiszen az USA-ban is negyven éves mélypont jött el a márciusi 8,3 százalékkal. Milyen arányban felelősek Orbánék a hazai inflációért?
– A tényleges inflációnak legalább a feléért az Orbán-kormány felelős. Történelmileg különösen. A magyar gazdaság régóta túlfűtött, mivel a kormány őrült nagy keresleti tömeget tolt rá az uniós ezermilliárdok gyorsított kifizetésével, és az államadósság emelésével. Így tudták fenntartani a 4-5 százalékos növekedést. Az építőiparban abnormális, 20-30 százalékos kibocsátásbővülés keletkezett, ami durván felhúzta az építőanyagárakat is. Erre a túlfűtött gazdaságra öntötték a kampányköltekezést az szja-visszatérítéstől a 13. havi nyugdíjig. Nem mondhatjuk, hogy ezek kívülről érkező hatások lettek volna. Amikor a világgazdaságban az infláció lényegesen lecsökken majd, akkor idehaza még mindig sokkal magasabb lesz a nyomás a várakozások és a rendszerben benne maradt elemek miatt. Magyarország a háború előtti időszakban, már a pandémiát is megelőzően is a legmagasabb inflációt produkáló országok közé küzdötte magát. A háború miatt világszerte meglódult infláció elfedni látszik a magyar kormány felelősségét, pedig az mérhető.
– A Központi Statisztikai Hivatal szerint az infláció rendre alacsonyabb az érzékeltnél.
– A KSH kifejezetten rosszul számol, a vizsgált termékkör nem az aktuális fogyasztást méri, ezért a tényleges infláció sokkal nagyobb lehet a kimutatottnál. Évek óta fennáll az a paradoxon, hogy a termelői árak erőteljesebben növekednek a fogyasztói áraknál, márpedig ezeknek valahol össze kell kapcsolódniuk. Ha pontosan számolnának, már bőven két számjegyű lenne az infláció.
– Az infláció elengedésének azért akad kockázata is, mert a magyar emberek általában csak addig békések, amíg a pénzüknél vannak.
– Azért voltak a pénzüknél, mert irdatlan mértékű uniós támogatást kaptunk. Ha ezt szétosztottuk volna, akkor sem állnánk rosszabbul. Az éves GDP 5-6 százalékára rúgó uniós pénz és a magánnyugdíjpénztéri megtakarítások felélése miatt valóban növekedtek a reálkeresetek, de messze nem olyan mértékben, mint amit a statisztikák kimutatnak. Abban az alacsony keresetűek nincsenek benne. Ha a reálkeresetek 50-60 százalékkal nőttek tíz év alatt, akkor a fogyasztás miért nem követte ezt? Erre szokták mondani, hogy a megtakarítások nőttek. De ezek csak nagyon koncentráltan, a legfölső 9-10. jövedelmi tizedben jelentkeztek. Egy család átlagosan 15 milliós pénzügyi megtakarítással rendelkezne? Komolyan gondolja ezt valaki?
– Meddig tartható fenn a bérillúzió?
– Az emberek már most is érzékelik, hogy kevesebbet ér a pénzük. Hiába mondják nekik, hogy 8,5 százalék a pénzromlás mértéke, a leggyakrabban vásárolt élelmiszerek, a kenyér, a hús, az étolaj, a zöldség-gyümölcs ára drasztikusan emelkedik, 10-20, de akár a 30-40 százalékos növekedés sem ritka. Van és lesz elégedetlenség, de hogy mennyire lesz erős, és mennyire tud politikai nyomássá változni, nehéz megmondani. Az elmúlt évek azt mutatták, hogy a magyar társadalom elég türelmes a hatalommal szemben, sok mindent elvisel, nem vesz észre vagy nem akar észrevenni. A jelentős befolyású társadalmi csoportokat a kormány a továbbiakban is igyekszik kompenzálni, a többieknek pedig ajtót mutatnak a külföld felé. Az itthon maradó, kis érdekérvényesítési képességgel rendelkező nagy többség pedig kénytelen lesz elviselni a helyzetet. Ha viszont tud vagy akar számolni, akkor rádöbben, egyre kevesebbet ér a valós keresete.
