Szavazz!
More

    A családi pótlék érdektelen, focira hadd folyjon a pénz

    Immár a Fidesz is közzétette, kiket küld csatába az áprilisi országgyűlési választásokon. A legtöbb helyen nincs meglepetés, a régi ember próbál újrázni. Ez lehetőséget ad arra, hogy megnézzük, ki mit tett le a választókerülete asztalára az utóbbi négy évben (illetve az azt megelőző időben). Mert azt, hogy az ígéretek valósak vagy hamisak, a korábbi cselekedetek alapján meg lehet ítélni. 

    Demeter Zoltán felsőfokú tanulmányainak befejezése után két évvel lett önkormányzati képviselő, majd polgármester lett Bánhorvátiban. Utóbbi pozícióját egészen 2014-ig megtartotta. Bár 16 éven át független politikusként tevékenykedett, 2010-ben a Fideszbe igazolt. Az országgyűlésnek Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6., majd 4. választókörzetének egyéni országgyűlési képviselőjeként szintén ekkortól a tagja. 

    Demeter Zoltán nem tartozik a legaktívabb politikusok közé az országgyűlésen belül: 2010 óta 73 felszólalása volt, melyek során mindössze 8 alkalommal beszél valamilyen módon a körzetéről. Gyakorta dicséri a kormány különböző intézkedéseit, felszólalásai között nincsenek kiemelkedően szélsőséges beszédek. Bizottsági munkájában már aktívabb, az ülések többségén részt vesz, hozzá azonban nem tesz a bizottságok munkájához.

    Ami a szavazásait illeti, fontos megemlíteni, hogy több olyan törvényt leszavazott, ami a körzetében élők helyzetén sokat javított volna. Ugyanakkor nem szavazta meg 2015-ben a családi pótlék emelését, a közfoglalkoztatásért járó bérek emelését, ellenben igent mondott 2020-ban arra a törvényre, ami veszélybe sodorta az uniós helyreállítási alapot. Utóbbit ráadásul úgy, hogy saját körzete többnyire aprófalvakból és szegregátumokból áll, ahol nagy szükség lett volna, illetve szükség lenne minden.

    A politikus NER-be való beágyazottsága jelentős, elnöke a Bánhorváti SE-nek, mely része a Sajóvölgye Focisulinak. Utóbbi –  és ezzel együtt Demeter egyesülete is –  több milliárd forintnyi TAO pénzhez jutott hozzá az elmúlt években, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta 335 millió forinttal. A fideszes képviselő-jelölt mottója lehetne akár a „pénz nem számít” kampánya során, mivel láthatóan nem nagyon zavarja, hogy miközben súlyos pénzek vándorolnak olyan csapatokhoz, melyek az élvonaltól igen messze állnak, addig saját körzetében nagy tömegek élnek a szegénységi küszöb alatt. 

    Amije van

    Egy Bánhorváti családi ház tulajdonosa fele részben. Megtakarításai folyamatosan, egyenletesen nőttek az elmúlt években. 2020-as bevallása szerint 6,5 millió forint megtakarítása és 4,3 millió hiteltartozása van.

    Ilyen az élete

    Demeter Zoltán 1963. december 1-jén született Ózdon. Általános iskolai tanulmányait Ragályban és Trizsben, míg középfokú tanulmányait az ózdi József Attila Gimnáziumban végezte. Ezután a teológia felé fordult, és 1992-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémián református lelkészi oklevelet szerzett. Nős, felesége Demeter Zoltánné Mészáros Zsuzsanna református lelkész. Három gyermekük van.

    Ne hagyd ki