A menekülthullám elképesztő segítségnyújtásra sarkallta az embereket: azok is léptek, akiket a „migránsozással” korábban még meg lehetett zavarni.
„Van nekem egy távoli rokonom, Gizi néni. Szentesen él. Amikor hat évvel ezelőtt meglátogattam, az akkori menekültválság kezdetén, csendes kávézgatás közben fakadt ki, hogy félni kell, itt vannak ezek a sötét bőrű emberek, migránsok, biztos rablók, és még az idős asszonyokat is megerőszakolják. Kérdeztem tőle, hogy Gizi néni látott-e már életében migránst, de azt mondta, mindegy, hogy nem látott, elég ha a tévében azt mondják neki, hogy ezek azok, ő azt a tévének elhiszi.”
Egy ötvenes évei végén járó asszony mesélte el a történetet az egri főutcán, amikor arról faggattuk, vajon most miért fogtak össze szinte azonnal az emberek, és miért voltak közönyösek korábban a Szíriából, Afganisztánból a háború elől menekülő emberek láttán. Azt felelte, saját barátainak is sokszor próbálta elmagyarázni: attól, hogy kulturális és vallási különbségek vannak, s más a bőrszínük, azoknak az embereknek ugyanúgy két szemük van, két fülük, egy orruk, ugyanúgy van férjük, feleségük, gyerekeik, ugyanúgy fáj nekik, ha bántják őket, és ugyanúgy szerelmesek, mint mi. Ez sok barátját nem hatotta meg, miként az ellen is többen kikeltek, hogy ő akkoriban csatlakozott a Migration Aid nevű szervezet akcióihoz, szendvicset készített, vizet vitt nagy pakkokkal. A munkája Budapesthez köti, és úgy látta akkor, hogy ott, a Keleti pályaudvaron nagyon is szükséges a segítség. Most is azonnal segített, az adományvonalakon keresztül utalt pénz, és tartós élelmiszereket is gyűjtött.
Az ukrán határ közelében járva, Tiszabecs, Beregsurány, Záhony térségében többekkel beszélgetve mi is azt tapasztaltuk, hogy a mostani ukrán menekülthullám mintha sokkal nagyobb segítségnyújtásra sarkallná az embereket, mint korábban. Tiszabecsnél a határátkelőhely magyar oldalán felállított baptista segítő központnál találkoztunk olyan ukrán asszonnyal, aki 16 éve jött át Magyarországra, férjhez ment, azóta megtanulta a nyelvünket, amit enyhe akcentussal beszél. Nagyon jól jött a segítsége, amikor tolmácsolni kellett, és mivel háztartásbeli, egy percig nem gondolkodott azon, hogy beáll a segítők közé. Másokkal is találkoztunk, akiknek csak az akcentusából derült ki, hogy valaha Ukrajnában éltek, de már régóta nálunk laknak, itt dolgoznak. Nekik talán duplán fáj a menekültek látványa, hisz bizonyos mértékig a hajdani önmagukat látják, még ha nekik nem is a háború, hanem a gazdasági nehézségek miatt kellett eljönniük.
Közelebb van a „háború zaja”
Az egyik szabolcsi polgármester mesélte lapunknak, hogy a záhonyi vasút-állomáson járva több transzportnál is tömegesen szálltak le a vonatokról „sötétebb bőrű” vélhetően indiai, kolumbiai diákok, akik az ukrán egyetemeket hagyták hátra, mert menekülniük kellett. Nem tapasztalta semmilyen jelét annak, hogy a helyiek, a falvakból érkezett önkéntes segítők kétkedéssel vagy gyanakvással fogadták volna a „nem ukránnak látszó” embereket. Talán ez azt is jelenti – mondta nekünk –, hogy a kormányoldalról eddig sugárzott propaganda értelmetlenné válik, és szavai szerint az is jól látszik, hogy a kormány mintha felhagyott volna ezekben a napokban az „ostoba migránsozással”.
Az ukrán válság közelebbről érinti a magyarokat, mint az első nagy 2015-ös menekülthullám, és ennek nemcsak a földrajzi közelség az oka
– így vélekedett az egri Eszterházy Egyetem egyik hallgatója, aki kulturális antropológiát is tanult korábban. Szerinte sokat számít, hogy az itthoniak közvetlen környezetében eleve élnek olyanok, akik Ukrajnából érkeztek már évekkel ezelőtt, s egy közösségben dolgoznak velük, megismerték a kultúrájukat, szokásaikat, amely ráadásul nem sokban tér el a miénktől.
Az sem mellékes, hogy a „háború zaja”, még ha virtuálisan is, de közelebb van hozzánk, mintha Afrikáról vagy a Közel-Keletről lenne szó. – Aleppóban a legtöbben még nem jártak, de Munkácson, vagy épp Odesszában, Kijevben, Lembergben már jó néhány magyar megfordult, netán ott is tanult valaha. Ez is befolyásolja a szolidaritást: amit ismerünk, azzal könnyebb együtt érezni – mondta, s hozzátette: az is felerősíti az empátiát, hogy a tévében egyelőre leginkább nőket és gyerekeket látunk menekülni, míg a köztévé korábban előszeretettel csak a csapatosan az út szélén masírozó, sötét bőrű férfi menekültek csoportjait mutatta.
Elindult egy veréb, varjú lett belőle
A lebutított migránsozó üzenetek eddig is főként azokat találták el, akik az alsó-középosztály alatti társadalmi csoportokban helyezkednek el – elemezték korábban szakértők. A hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők eleve kevesen olvasnak napilapot, de még ha ezt tennék, akkor sem a függetlenek mondható médiumokból tájékozódnak, hanem a Mészáros Lőrinc-érdekeltségből alapítványi konglomerátumba került megyei lapokból, amelyek voltaképp a kormány szócsövei.
Jól jellemzi az előítéleteket, hogy az ország statisztikailag is legszegényebb településén, a Borsod megyei Csenyétén a legutóbbi országgyűlési választáson a helyi romák elsöprő többséggel szavaztak a kormánypártra, s indokként többen is elmondták: azért tették ezt, mert Orbán Viktor legalább megvédi őket a migránsoktól. Akkoriban az ottani körzet egyik háziorvosát Dunmade Adeolu John-nak hívták, akinek a helyiek még a nevét sem tudták kimondani, mégsem vontak párhuzamot vele és hasonlóan idegen hangzású nevekkel rendelkező „migránsok” között.
De vannak példák akár Heves megyéből is arra, milyen abszurd jeleneteket okozhat a propaganda által sugallt korábbi „migránskép”: Kömlőn néhány éve ezelőtt az okozott riadalmat, hogy többen is állítólag migránsokat láttak sétálgatni a faluban. Később kiderült, hogy a temetőben, az egyik sírhoz látogatott el egy innen származó asszony, aki egy üzbég férfihez ment feleségül: hozták a gyerekeiket, voltak velük más rokonok is, a nők fejét pedig kendő takarta. A józanabb hangú helyi folklór akkor egy ismert itteni mondással jellemezte a történetet: „öreganyám seggéből elindult egy veréb, aztán mire kiszállt, varjú lett belőle”.
Korábban a Jászságban okozott feszültséget, hogy szerb és ukrán vendégmunkások nagyobb létszámban jelentek meg, s a városlakók szerint emiatt több lett a bűneset – csakhogy kiderült: a statisztikai adatok nem változtak érdemben azután sem, hogy több ezer ukrán, szerb, majd később indiai és pakisztáni vendégmunkás települt ide. Az utóbbi években egyre több üzembe érkeztek ukrán dolgozók, s akad több olyan település is, ahol már évek óta ukrán orvos teljesít szolgálatot. A magyar gazdaságnak egyre nagyobb igénye lesz a külföldi munkaerőre, s tény, hogy az ukrán és a szerb vendégmunkások után már a pakisztáni, az indiai, a mongol és a kínai alkalmazottak is ott vannak a nagyobb gyárakban.
