Korábban katonaként dolgozott a villamosgép szerelő végzettségű Csaba, aki foglakozását tekintve vőfély. Beszélgettünk vele arról, mennyire gyökeresen eltér egymástól egy kelet- és egy nyugat-magyarországi lagzi, és arról is, milyen érzés meccset vezetni olyanoknak, akikkel tegnap éjszaka még együtt mulattál.
Százötvenhárom szalagot számlál a díszes vőfélybot, mely komoly feltűnést kelt, pláne egy zsinóros mellényű, pörge kalapos férfi kezében – ez az összeállítás így, együtt meglehetősen szokatlan látvány hétköznap, az utcán. Csorba Csaba számára viszont ez pusztán munkaruha, a patosfai származású férfi ugyanis hivatásos vőfélyként dolgozik.
– A másik botomon, melyet három éve a házasság napján a kaposvári múzeumnak ajándékoztam 150 szalag díszelgett – jegyzi meg, vagyis gyors számolás után kiderül, nem is olyan régen a 300. esküvőjén jubilált.
Pedig sokáig nem úgy tűnt, hogy a lakodalmas világban fog érvényesülni. Miután villamosgép- és készülék szerelőként végzett, bevonult katonának, hogy aztán ott is ragadjon a seregben. Jutában, Taszáron és Kaposváron szolgált tiszthelyettesként, s könnyen elképzelhető, hogy ma is egyenruhában szolgálná a hazát, ha 2003-ban nem olvassa fel az alkalomra írt versét egy esküvőn.
– Az első költéseim egyike volt, de előadva akkora sikert aratott a násznép körében, hogy utána többen megkérdezték, miért nem próbálom ki magam vőfélyként? – emlékszik vissza a nulladik kilométerkőre. – Elgondolkodtam rajta, ugyanis néhány évvel korábban egy másik esküvőn, ahol nem volt vőfély, hangulatjavítóként felolvastam néhány pikáns verset, s azt is jól fogadták. Imádtam karaokézni is, a kedélyemmel sem volt soha probléma, így minden adott volt, hogy a lakodalmak hangulatfelelőseként dolgozzam.
Lagziból a pályára
– Sokáig én is munka mellett csináltam, hétköznap katonaként dolgoztam, szombatonként pedig vőfélyként – meséli Csorba Csaba. – Sőt, volt egy időszak, amikor ehhez még a futballbíráskodás is társult, ugyanis 8 évig fújtam megyei felnőtt és országos utánpótlás meccseket. Lagziszezonban hétfőnként az eligazításon elég jól néztem ki, hiszen a teljes munkahét után szombaton hajnalig lenyomtam egy esküvőt, másnap pedig beosztástól függően egy-két meccset. Mondjuk délelőtt egy serdülőt, délután pedig egy felnőttet. Akadt pikáns mérkőzés is, ugyanis előfordult, hogy olyan faluba küldtek vasárnap, ahol szombat éjjel a lagziban dolgoztam, s a helyi csapatból többen is ott voltak a lakodalomban, kvázi együtt buliztunk. Kérdezték is, minek szólítsanak? Vőfély úrnak, vagy maradjunk a sporinál? Ez a hármas munkabeosztás viszont egy idő után sok volt, így 2006 óta már csak vőfélykedem.
Persze a munka komoly felkészülést igényelt, nekiállt anyagot gyűjteni, bújta az internetet, hosszú órákon keresztül videókat, dvd-ket nézett, jegyzetelt. Ezeket egészítette ki saját verseivel, s állította össze belőlük első vőfélyprogramját. Ami természetesen csak egy keret, a lakodalom létszámától, helyszínétől, időtartamától, no, és a megrendelők bukszájának vastagságától függ, és változik, igény szerint.
– Az alapok általában adottak, ehhez jönnek az egyedi kívánságok – teszi hozzá. – Általában a lánykikéréssel kezdődik a munkám, ugyanis a vőlegény búcsúztató ma már nagyon ritka, pedig az az első aktus, s tart egészen a vonatozós záróakkordig. Közben pedig ügyelni kell minden rezdülésre, változásra, koordinálni a zenekart, irányítani a vendégeket, hiszen mégiscsak én vagyok az egyetlen, aki nagyjából percre lebontva ismeri a forgatókönyvet.
Ehhez persze a szakma ismerete mellett kezelni kell tudni az embereket, sokszor több száz vendéget kell szórakoztatni, lekötni őket tíz-tizenkét órán keresztül. Csak az tudja, mennyire összetett feladat ez, aki próbált már egy irányba terelni-összefogni 200-300, jellemzően emelkedett hangulatú embert.
– Földrajzi, szociológiai és néprajzi szempontból is érdekes, hogy az országban nyugatról keletre haladva nő a lagzikon résztvevők létszáma – állítja.
– A Dunántúlon a kis lagzi a 40-60 fős, de egy százötvenes már népesnek számít. Utóbbi az Alföldön a kicsi, ott ugyanis még hagyománya van a 350-400, sőt, akár félezres, sátoros lakodalmaknak.
A különbség egyik oka szerinte az árak: a Dunától nyugatra egy átlagos menüt – leves, pörkölt, húsos tál – nem lehet kihozni személyenként 16-20 ezer forintnál kevesebből, drágább a helybérlet, a zenekarok, a ruhabérlés, az ital, s minden egyéb szolgáltatás. Az Alföldön viszont a sátras lagzik még a régi hagyományok szerint működnek, sok mindent az ifjú pár rokonsága készít el, főznek, sütnek otthon, viszik a bort és a pálinkát, a süteményeket, a tortákat.
– Mindez befolyásolja a vőfély munkáját, hiszen a program összeállításánál például messze nem mindegy, hány fogásos az ebéd vagy a vacsora – folytatja Csorba Csaba –, hiszen mindegyikre készülni kell megfelelő verssel, mondókával.
Persze minderről nem közvetlenül a lakodalom előtt értesül a vőfély, résztvevő a lagzi szervezésében. Legalábbis, ha az ifjú pár zökkenőmentes és emlékezetesen jó hangulatú bulit szeretne.
A szervező-hangulatfelelős
– Manapság az esküvők időpontját gyakran egy-másfél, sőt két évvel korábban lefoglalják, s ilyenkor a vőfélyt is leszerződtetik, a lagzik szervezése pedig 6-9 hónappal a nevezetes nap előtt elkezdődik – avat be a részletekbe. – A két család jellemzően bevon a folyamatokba, sőt, sokszor tanácsot is kérnek, milyen legyen a menü, a zene, vagy akár a helyszín. Mivel elég régóta a szakmában vagyok, mindenütt vannak ismerőseim, így általában tudok segíteni.
A nagy nap aztán a résztvevők számára önfeledt kikapcsolódás, a vőfélynek komoly munka. Ő felügyeli az időbeosztást, a programok megfelelő egymásra épülését, a zenekart, s éjfélig jellemzően tőle függ, hogyan alakul a hangulat.
– A menyasszonytánc-söprés után már jellemzően ereszd el a hajam bulik kezdődnek, de azokban már nem veszek részt, számomra akkorra véget ér a munka – mondja. – Persze akadnak kollégák, akik végig kitartanak, s ilyenkor ők is elengedik magukat, akár be is rúgnak a násznéppel együtt. Én például csak „szárazon” dolgozom. Természetesen sokan próbálnak itatni, de van egy kis versem arról, hogy nem iszom, amit az elején el is mondok. A többség megérti, aki pedig utána erősködik, annak azt szoktam mondani: józanul is elég bolond vagyok, ne akarják megtudni, milyen, amikor iszom…
Hozzáteszi: az alkoholnak fontos szerep jut, a legfontosabb, hogy folyamatosan itatni kell a násznépet, ilyenkor ugyanis az idő előrehaladtával egyre oldottabb a légkör, s egyre könnyebb a vőfély feladata. Ezzel nem is szokott baj lenni, a gondot az okozza, ha a fiatal pár rokonságának valamelyik tagja, jellemzően valamelyik anya úgy gondolja, neki kell irányítani az egész lakodalmat.
„Ha jelzem, hogy elnézést, de éppen ezért hívtak, akkor közli, nekem is az a dolgom, hogy azt csináljam, amit ő mond, mert ő fizet. Na, ilyenkor kellenek a praktikák, hogy leszerelje az ember. A másik nehézség, ha összejön egy karót nyelt brigád, sok sznob orvos, ügyvéd, tanár, akik az egész megjelenésükkel és testbeszédükkel jelzik, hogy mélyen lenézik ezt a mulatozós világot. Ilyenkor is sokat segít, ha sűrűn tósztokat mondok, illetve jöhetnek különböző csoportos játékok, melyek elég jól szokták oldani a hangulatot. De ehhez komolyan fel kell készülni, s végig koncentrálni kell, ami elég fárasztó.”
Nem véletlen, hogy ma már meglehetősen kevesen vőfélykednek idehaza, a teljes létszám úgy kétszáz körül mozoghat, közülük 50-60-an számlaképesek, vagyis mondjuk így: profik.
Erre a menüre rá lehet unni
Az esküvőszezon áprilistól októberig tart, utána kezdődhet a következő évi programok összefésülése. Elismeri, a végére betelik a naptár, pedig – sok kollégájával ellentétben – jellemzően hétvégenként csak egy esküvőt vállal, ugyanis két egymást követő nap nemcsak fárasztó, de a minőség rovására is megy. Nem is beszélve a gyomrot érő állandó kihívásokról: a vőfélyeket jellemzően irigylik, hiszen rendre lakodalmakon ehetnek, ám jobban belegondolva fél éven keresztül rá lehet unni a leves-pörkölt-sültek-sütemények-éjjeli töltött káposzta menüsorra.
– Valóban, nagyjából ugyanazokkal az ételekkel találkozom mindenütt – ismeri el –, viszont sohasem eszem végig az étlapot, jellemzően megállok a levesnél, esetleg később még eszem egy kis pörköltet. Aztán amíg a násznép eszik, én egyeztetek a további programról, esetleg megbeszélem a zenekarral, milyen számokkal folytatódjon majd a lagzi. Mert ilyenkor a zenészek főnöke is vagyok, s teljesen mindegy, hogy valami lelkes amatőr brigád, esetleg egy mulatóskirály áll a színpadon. Dolgoztam együtt Jollyval, Márióval, a harmonikással, Kaczor Ferivel, Postás Józsival, de mind elfogadta a leosztást. Legalábbis az elmúlt időszakban: a koronavírus miatt, ugye, nem voltak nagy esküvők, nekik pedig emiatt nem volt munkájuk. Akiknek előtte nagyobb volt az arca, a két szűk esztendő hatására visszavettek. Ha így nézzük, a Covid lecsengésével tényleg helyreállt a világ rendje.
