Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy szegény ember, annak volt három fia. Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki előtte olyat tud mondani, amit ő el nem hisz. Meghallja ezt a szegény ember legöregebb fia, akit Péternek híttak. Kapja magát elmegy a királyhoz, megmondja a szolgának, hogy ő beszélni akar a királlyal. Már akkor annyi királyfi meg más nagy úr megfordult volt a király előtt, akik közül mindegyik a király–kisasszonyt akarta volna elvenni, mint a csillag az égen. De biz ott egy se tudott olyat mondani, amit a király el ne hitt volna. Bemegy hát Péter a királyhoz, köszön neki:
– Jó napot adjon Isten, király uram!
– Adjon Isten neked is, fiam! Hát mi járatban vagy?
– Én bizony házasodni akarok, uram király!
– Jól van, fiam, de hát aztán mire vinnéd az asszonyt?
– Tudja az Isten! majd csak eltartanám valahogy… Az apámnak van egy háza meg egy kis földje is.
– Elhiszem, fiam – mondja a király.
– Aztán meg van három darab marhánk is.
– Azt is elhiszem.
– Most nemrégiben a tőzeg annyira meggyült az udvarunkon, hogy már nem is fértünk tőle.
– Elhiszem.
– Egyszer azt mondja az apánk: Fiaim, hordjátok ki ezt a dudvát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit.
– Elhiszem.
– Mi aztán kihordtuk a dudvát három hétig két kocsin.
– Elhiszem.
– Hanem tévedésből a szomszéd földjére hordtuk mind egy szálig.
– Elhiszem.
– Mikor már ez is megvolt, hazamentem, megmondtam az apámnak.
– Elhiszem.
– Akkor aztán én, az édesapám, meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre.
– Elhiszem.
– Azután megfogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, felemeltük, mint az abroszt szokás, és a dudvát róla a mi földünkre fordítottuk.
– Elhiszem.
– Azután a földünket tele szórtuk fűmaggal.
– Elhiszem.
– Aztán olyan sűrű erdő nőtt rajta, hogy olyat még senki sem látott.
– Elhiszem.
– Az apám aztán sajnálta kivágatni azokat a gyönyörű fákat, hát vett egy falka disznót.
– Elhiszem.
– Aztán megfogadta a felséged öregapját kanásznak…
– Hazudsz! akaszt…! – Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadása. Rögtön papot hívatott, a szegény ember fiával összeadta a leányát. Csaptak akkora lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre. Még az árva gyermeknek is akkora kalácsot adtak a kezébe, mint a karom. Volt lé, meg lé, hát még a sok hús nélkül való lé!
Gallér híján köpönyeg,
Hazudtam, mert volt kinek.
Magyar Gyermek- és Népmesék; Egybeállította: Radó Vilmos (második gyűjtemény)
