Szavazz!
More

    Az már nem igaz!

    Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy szegény ember, annak volt három fia. Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki előtte olyat tud mondani, amit ő el nem hisz. Meghallja ezt a szegény ember legöregebb fia, akit Péternek híttak. Kapja magát elmegy a királyhoz, megmondja a szolgának, hogy ő beszélni akar a királlyal. Már akkor annyi királyfi meg más nagy úr megfordult volt a király előtt, akik közül mindegyik a király–kisasszonyt akarta volna elvenni, mint a csillag az égen. De biz ott egy se tudott olyat mondani, amit a király el ne hitt volna. Bemegy hát Péter a királyhoz, köszön neki:

    – Jó napot adjon Isten, király uram!

    – Adjon Isten neked is, fiam! Hát mi járatban vagy?

    – Én bizony házasodni akarok, uram király!

    – Jól van, fiam, de hát aztán mire vinnéd az asszonyt?

    – Tudja az Isten! majd csak eltartanám valahogy… Az apámnak van egy háza meg egy kis földje is.

    – Elhiszem, fiam – mondja a király.

    – Aztán meg van három darab marhánk is.

    – Azt is elhiszem.

    – Most nemrégiben a tőzeg annyira meggyült az udvarunkon, hogy már nem is fértünk tőle.

    – Elhiszem.

    – Egyszer azt mondja az apánk: Fiaim, hordjátok ki ezt a dudvát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit.

    – Elhiszem.

    – Mi aztán kihordtuk a dudvát három hétig két kocsin.

    – Elhiszem.

    – Hanem tévedésből a szomszéd földjére hordtuk mind egy szálig.

    – Elhiszem.

    – Mikor már ez is megvolt, hazamentem, megmondtam az apámnak.

    – Elhiszem.

    – Akkor aztán én, az édesapám, meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre.

    – Elhiszem.

    – Azután megfogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, felemeltük, mint az abroszt szokás, és a dudvát róla a mi földünkre fordítottuk.

    – Elhiszem.

    – Azután a földünket tele szórtuk fűmaggal.

    – Elhiszem.

    – Aztán olyan sűrű erdő nőtt rajta, hogy olyat még senki sem látott.

    – Elhiszem.

    – Az apám aztán sajnálta kivágatni azokat a gyönyörű fákat, hát vett egy falka disznót.

    – Elhiszem.

    – Aztán megfogadta a felséged öregapját kanásznak…

    – Hazudsz! akaszt…! – Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadása. Rögtön papot hívatott, a szegény ember fiával összeadta a leányát. Csaptak akkora lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre. Még az árva gyermeknek is akkora kalácsot adtak a kezébe, mint a karom. Volt lé, meg lé, hát még a sok hús nélkül való lé!

    Gallér híján köpönyeg,

    Hazudtam, mert volt kinek.

    Magyar Gyermek- és Népmesék; Egybeállította: Radó Vilmos (második gyűjtemény)

    Ne hagyd ki