Szavazz!
More

    A szegény ember, a huszár és a pap

    Volt egyszer egy szegény ember, kinek nem volt egyebe, csak egy riska, vaszka, csonka tehene; de a szomszédjának, ki pap volt, tíz darab fejős marha járt ki az udvarából.

    Itt egyszer katonaság érkezik a szegény ember falujába, s mig ehhez párosával szállásolták be a vitéz urakat, addig a szomszédja mégse érezte a katona-tartást, mintha ott se lettek volna.

    Hogy meghagyta az Isten a vasárnapot érni, a szegény ember és az egyik katonája templomba ment, hol a pap azt találta prédikálni: Adjatok a szegénynek, ami van, mert az Isten ezer annyit ad helyette.

    Hogy hazament a szegény ember és a katona a templomból, azt találja mondani a vitéz úr a szegény embernek:

    – Hallod-e te szegény ember, egyet mondok, kettő lesz belőle: voltál-e ma a templomban?

    – Voltam katonauram, voltam.

    – Hát tudod-e mit kukorikult az a lelki kakas?

    – Hogy adjunk a szegénynek azt, amit, mert az Isten ezer annyit ad helyette.

    – No ládd, ugye van neked egy csonka riska tehened?

    – Van katonauram, van.

    – Hát csak azt akarom mondani, hogy vágasd te le azt a vaszka, riska tehenet, és méresd ki a szegényeknek, mert az Isten, mint a pap mondá, ezer annyit ad helyette.

    – Jó lesz biz az, vitéz uram.

    És a szegény ember riska tehenét, csakugyan levágták és kimérték a falu szegényeinek.

    Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, másnap estve tehéneresztéskor, hogy hogy nem, a pap tíz tehene, tán a vér szagára, mind a szegény ember udvarára jött be.

    – No szegény ember, mondja a katona, nem hiába papolt az a pap, mert ládd, egy helyett tíz tehén jött be az udvarodra: azért fogd szarvon mind a tizet ,s kösd be az óladba; mert ezt neked az isten adta.

    A szegény ember azonképen cselekedett, a hogy a katona mondta; mind a tíz tehenet bekötötte a maga óljába; de egy kevés idő múlva nagy haraggal átjön a pap s kérdi, hogy merészelte bekötni az ő tíz darab jószágát?

    De a pap is más malomba őrletett, meg a szegény ember is; mert ez mindig csak ezt a nótát fujta: „hogy ezt neki az isten adta.”

    A pap, hogy ím semmire se tudott menni a szegény emberrel, azt találja mondani:

    – No szegény ember, azé legyen a tíz tehén, a ki hamarább köszön egymásnak jó reggelt.

    És ezt a katona úgy félfülről mind jól hallotta, s hogy eltávozott a pap, azt mondja a szegény embernek:

    – No szegény ember cseréljünk ruhát, te add ide nekem a tiédet, én meg odadom az enyémet.

    Úgyis lett. A szegény emberrel ruhát cserélt a katona, ki még az nap estve, hogy besötétedett, belopódzott a pap házába s elbújt a kályhalyukba.

    A pap, közbe légyen mondva, a gazdasszonyát szerette. Ezért úgy három óra tájban zörget a szakácsné ajtaján, kérdvén:

    – Hogy híják ezt a várost?

    – Róma, felelt a gazdasszony.

    – No ha Róma, én meg a pápa vagyok: azért ereszsz be szívem szép szerelme.

    És a gazdasszony beeresztette a papot. Ez a huszárnak még a soknál is több volt, nem szólt semmit, hanem szép csendesen kibújt a kályhalyukból, s hazament a szállására.

    A katona aztán a szegény embert a szomszédba küldte s megtanította, hogy ott mit mondjon.

    A szegény ember át is ment s köszön a tiszteletes urnak:

    – Jó reggelt tiszteletes uram!

    – Fogadj isten szegény ember! Hát már fölkelt, én épp most akartam átmenni kendhez.

    – Haj, én megelőztem a tiszteletes urat s hamarább fölkeltem, mert már akkor is itt voltam, mikor a pápát Rómába eresztették.

    – Jaj, csak hallgasson kend, szólt a pap, s inkább legyen a kendé tíz darab tehenem.

    Igy nyerte meg a fogadást az egyszerű szegény ember.

    Ne hagyd ki