A katonai hagyományőrzőket is megviselte a Covid-járvány, nehéz lesz visszazökkenniük a régi kerékvágásba. De azért van jó hír is: a törökverő Zamaria kapitány kalandjai rendületlenül folytatódnak.
Vízválasztó év lesz 2022, jósolja Szűcs József, a Vörös Oroszlán Lovagrend Hagyományőrző Egyesület elnöke. Papíron még jó néhány hasonló, katonai hagyományőrző egyesület működik szerte az országban, de kérdés, hogy közülük hányan tudják majd újrakezdeni a kényszerű leállás után. Nehéz átvészelni ezeket a válságos időket. Ki van beoltva a tagok közül? Felléphet-e, aki nincs? Lesznek-e újabb járványügyi korlátozások? Csupa kérdés, csupa bizonytalanság az életük mostanában. De nincs mit tenni, a katonai hagyományőrzés szenvedély, áldozatokkal jár. Amelyik hétvégén nincs bemutató, akkor a korhű ruhát, felszerelést kell tökéletesítgetni. Vagy ha az állandó utazások, programok miatt elmarad a nyaralás, annak nem örül a család.
Semmi politizálás
Folyton csak beletenni. Időt, energiát. Meg persze pénzt is, saját zsebből, sóhajt az elnök. „Ilyen üzemanyagárak mellett ember legyen a talpán, aki kigazdálkodja a fellépti díjakból.” Szigorúan piaci alapon, úgy látszik, nehezen megy. Csak a pályázati pénzek segítenek, anélkül húszezer forintos gondjaik vannak. Egyre nagyobb a teher, csapatok mennek szét. Az sem mindig szerencsés, ha a mozgalmat átszínezi a politika, vallja az elnök. A hagyományőrzők világnézetüket tekintve – ellentétben a közkeletű hiedelemmel – nagyon is sokfélék, van közöttük minden, „a monarchistáktól az anarchistákig”. Szűcs ez ügyben szigorú:
„Az első naptól fogva nem javaslom az egyesületben a napi politizálást, mert abból csak az összeveszés lesz.”
Végvárak bajnokai
A Vörös Oroszlán jól tartja magát ezekben a nehéz időkben is, soha sem mondanak nemet, ha bemutatóra hívják őket. Nyáron egyhuzamban nyolc hétvégén léptek fel. Jártak Egerben, Szigetváron, Tatán, Gyulán, Várpalotán, Sárváron, Hajdúnánáson, Balatonlellén, Várpalotán és a romániai Szilágysomlyón is. Várjátékokon, ünnepi rendezvényeken, vigasságokon szerepelnek. Programjuk, a korábbi lovagi tematika után, újabban a török hódoltság korát idézi. Ez a klasszikus: a szigetvári ostrom emlékére már a XIX. század végén rendeztek Zrínyi-napokat. A végvári világot egy valós történelmi alak, Zamaria Ferdinánd életén keresztül mutatják be. Az itáliai származású vitéz Balassi Bálint kortársa volt – egyben esküdt ellensége is egy lovagias ügy miatt (lásd keretes írásunkat).
Orvos és javasasszony
A maglódi központú „oroszlánok”, ha volna is rá okuk, nem panaszkodnak. Az ország minden részéből verbuválódtak, Szegedtől Nagykanizsáig. Szűcs József büszke a csapatára, és arra, hogy 20-25 embert minden fellépésre el tud vinni, méghozzá „jól felöltözve”, azaz korhű ruhában és felszereléssel. A műsort folyton csiszolják, újabb karaktereken dolgoznak: most éppen az orvosdoktor és a javasasszony van soron. Egyébként a csapat egy részének van egy másik, egy oszmán karaktere is, a hozzá való viselettel együtt, így adott esetben eljátszhatja akár az ellenséget is. Ebben az egyesületben vannak fiatalok is, ami a továbbélés, a hagyományőrzés alapfeltétele, emlékeztet az elnök. Minden azon múlik, tudnak-e olyan közösséget teremteni, amely vonzó a következő nemzedéknek.
A Vörös Oroszlán Lovagrend 2003-ban alakult, célja a katonai hagyományőrzés, a külföldi lovagi kultúra kutatása. Múltidéző rendezvényeket, haditornákat, bemutatókat és kiállításokat szervez. Előadásain két korszakot jelenítenek meg: a lovagokét, illetve a török hódoltság korának végvári küzdelmeit. Ez utóbbinak a főhőse a kalandos sorsú Ferrando Zamaria de Specie Casa kapitány.
A török rettegte, a költő felszarvazta
Zamaria Ferdinánd (Ferrando Zamaria de Specie Casa) kora ismert vitéze, kiváló hadmérnök, végvárak kalandos sorsú kapitánya volt a török hódoltság idején. Apja nápolyi származású, de a fia ízig-vérig magyar, itáliai csengésű névvel is. Magyarországon született. Hogy melyik évben, nem maradt fenn; talán éppen akkor, amikor a török elfoglalta Buda várát (1541). Valószínűleg Balassi János udvarában apródoskodott. Ama bizonyos százötven évből jó negyvenet végigharcolt a török ellen. Nevezetes győzelmek és vereségek részese, véres csaták túlélője a végeken. Vakmerő portyázásaival sok bosszúságot okozott a budai pasának. Háromszor fogságba esett, de hol kiváltották, hol meg megszökött. Mindemellett folytatta a családi mesterséget is: apja építész volt, az ifjú pedig szorgalmasan dolgozott Besztercebánya, Pozsony és Zólyom várainak erődítési tervein. Tatán máig az ő nevét viseli a Ferrando-bástya, amely várkapitánysága alatt épült. Hosszú szolgálata során bejárta a királyi Magyarország és a török hódoltsági területek határvidékét, volt Csesznek, Komárom, Veszprém, Érsekújvár kapitánya. Ez utóbbi állomáshelyén azonban csúfság esett meg vele: Balassi Bálint elcsábította a feleségét (1588). Elkeseredett ellenségeskedésüknek hosszú, latin nyelvű periratai maradtak fenn. Végül a dráma mégis megbékéléssel zárult, ha hihetünk a költőnek: „Ferdinánd úr az ő kitűnő feleségét, kit a ráfogott bűn gyanúja miatt elűzött magától, magához visszavette, vele új házaséletet kezdett, a régi sérelmek emlékét örök feledésbe temetvén.” Zamaria Ferdinánd Fülek várának főkapitányaként halt meg, 1601-ben.
