A borászok közül van, aki viccesen, és akad, aki komolyan üzeni meg a fogyasztónak, milyen bort talál a palackban. A szakemberek azonban egyre nagyobb gondban vannak: a csomagolás költségei – palack, dugó, címke, karton – az utóbbi években folyamatosan emelkednek.
A jó bornak is kell a cégér, tartja a mondás, és ez különösen igaz, ha arra gondolunk: nemcsak a beltartalom, hanem olykor bizony a külcsín alapján is döntenek a vevők, amikor leemelnek egy-egy palack bort a hipermarketek polcairól.
VEVŐCSÁBÍTÓ ÉS IRÁNYMUTATÓ
Az általunk megkérdezett borágazati szakértők szerint a vásárlók kisebb szegmense az, aki pontosan tudja, milyen bort szeretne inni, mely fajtákat kedveli, netán vannak kedvenc borvidékei, borászai, tájékozott az adott évjáratokról és meg tudja különböztetni akár még a külföldi borokat is legalább régiók szerint. A többség azonban más szempontok alapján nyúl a palackért: van, aki a családban megszokott, és akár szülei által és gyakrabban fogyasztott típusért van oda, mert ezt szokta meg és mást nem is nagyon ismer. Más kifejezetten ragaszkodik az édes borokhoz, ami jobb esetben egy szamorodni, rosszabb esetben viszont alacsony színvonalú, alsó polcos asztali bor.
Azoknak, akik ritkábban, egy-egy ünnepi alkalomra vásárolnak bort vagy ajándékba szánják, egyfajta kapaszkodót jelenthet, ha a címke alapján választanak. Ha nem is ismerik a neves borászokat, de adott borcsaládnál visszaköszönhet netán a reklámokban hallott név vagy a hipermarketek szóróanyagában látott márka. Van, akit a betűk formája, mintája, színe ragad magával, netán egy grafika az adott borvidékről, annak ikonikus területeiről, vagy épp egy pajzán, vicces vagy romantikus szöveg, ami alapján szimpátia ébred benne az adott butélia iránt.
– Nem szabad elfelejtenünk, hogy a címke nem csupán dizájn, hanem számos információt hordoz, s ha kis odafigyeléssel olvassuk el, segíthet betájolni: erre a borra van-e szükségünk vagy sem – mondta Dula Bence volt egri hegybíró, korábban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsán (HNT) belül működő Szőlő és Bor Terméktanács ügyvezető alelnöke, aki dolgozott nagy állami gazdaságnál, ám már hosszú évek óta a saját borászatát irányítja. Korábbi munkahelye a Gyöngyös-Domoszlói Állami Gazdaság a 70-es években az elsők között kapott engedélyt palackos bor forgalmazására, ami minőségi ugrást jelentett a borkultúra területén.
– A „szoci” időkben jellemzően a folyóborok mentek, az úgynevezett lédig kategória, az éttermek pedig a kannás kiszerelést részesítették előnyben – idézte fel az ősidőket. Ezekkel szakmai szempontból több probléma is volt, hiszen például a kannában tárolt bor – mivel többnyire nem fogyott el az egész mennyiség egyetlen este alatt – sokkal jobban ki volt téve az oxidációnak, romlott az állaga – mondta. – A gasztronómiában ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ne palackban hozzanak elénk egy jó minőségű bort, noha nálunk is, akár Olaszországban vagy a franciáknál a „ház borát” vagy épp a térségre jellemző egy-egy kisebb termelőtől beszerzett fajtát negyed vagy fél literes kancsókban is kitehetnének.
KELL A GONDOLAT A CÍMKÉKRE IS
A címkedizájn nem könnyű műfaj: meglehetősen kis felületen kell nagyon sok információt elhelyeznünk. A bortörvény számos kötelező, illetve választható jelölést ír elő: ilyen például bizonyos esetekben a termékkategória – bor, pezsgő, gyöngyözőbor –, a származási ország, a tényleges alkohol- és cukortartalom, a palackozó, termelő vagy eladó neve, a forgalomba hozatali engedély száma, az allergének megjelölése. Ezeket egy platformon, jellemzően a hátcímkén kell jelölni. Ezért a legtöbb borászat az elülső oldali, úgynevezett hascímkét inkább figyelemfelkeltésre használja. Ám hogy milyen egy jó név, egy jó grafika, arról legalább annyira megoszlanak a vélemények, mint a magyar foci minőségéről.
– Kevés jó címkét látok a hazai palackokon, a tipográfia nem mindig az erősségünk, pedig lenne honnan tanulnunk: Franciaországban járva azt tapasztalom, hogy ott sokkal egységesebb ez a piac. Nem az a baj, ha egy borász a gyerekei vagy a felesége rajzait használja, mert ennek lehet akár jó üzenete, illetve egy-egy részletet kiemelve lehet jól stilizált címkét készíteni, hanem, az, ha nincs különösebb gondolat vagy filozófia a címkék mögött – mondta egy címketervezéssel is foglalkozó marketingstúdió vezetője. Hozzátette: nekik az volt a legmeredekebb megrendelésük, amikor egy juhfark-címkét kértek tőlük, s a tulajdonos elképzelései szerint egy botjára támaszkodó juhásszal kellett volna ezt illusztrálniuk. Úgy véli, sokan esnek az „olcsósítás” hibájába, amikor nem képzett grafikusra és jó nyomdára bízzák ezt a feladatot, hanem ismerősi körből igyekeznek a feladatot megoldani – igaz, hogy ez a profi borászatokra már nem jellemző.
Sajnos az árak egyre jobban elszállnak: ma már egy palack bor árának hét-nyolc százaléka a címke és a csomagolás, de ha mindent ideveszünk, ami nem bor – palackot, dugót, az azt lezáró kapszulát – ez felmehet akár harminc-negyven százalékra is a szakértők szerint. A nagy borászatok ezt könnyebben viselik: nagy tételben rendelnek, így fajlagosan kevesebb plusz költség terhel egy-egy palackot – de a kisebbeknek fájhat a fejük, hogyan árazzák be boraikat, hogy a végén valami hasznuk is maradjon rajta.
