A 3D nyomtatás olyan világot nyitott meg előttünk, amelyről korábban nem is álmodhattunk: az egészségügytől kezdve az építőiparig egyre több területen használják ezt a technikát.
Az első 3D-s „alkotások” műanyagból készültek és leginkább különleges alakzatok megformálása helyezték a hangsúlyt. Az elmúlt néhány évben aztán az orvostudomány felfedezte a nyomtatásban rejlőt lehetőségeket, és nyomtatható emberi „alkatrészeket” alkotott végtagpótlásra, szövetpótlásra, sőt vese- és szívátültetés során is használják már ezt a technikát.
Ma már fémmel, illetve szerves anyagokkal is dolgozik a 3D nyomtató, az így létrehozott tárgyak köre egyre szélesedik: az Oszakai Egyetem tudósai például egy, a wagyu marhahúshoz hasonlítható húsalternatívát nyomtattak ki. A „hús” olyan módon elrendezett izmokat, zsírt és ereket tartalmaz, amelyek hasonlítanak a wagyura. A kutatók szerint ez nemcsak abban segít, hogy potenciálisan környezetbarát és fenntartható alternatívát nyújtson a húsnak, hanem egyfajta személyre szabható élelmiszerforrást is jelent. A nem is olyan távoli jövőben a vásárlók személyre szabottan rendelhetik a húst, meghatározott zsírtartalommal. De nemcsak húst, hanem például pizzát, hamburgert és más élelmiszereket is lehet már nyomtatni.
2019 októberében a világ legnagyobb polimer 3D nyomtatójával kinyomtatták a valaha nyomtatott legnagyobb hajót. A 3Dirigo néven ismert 25 láb hosszú, 5000 kilós 3D nyomtatott csónak elkészítéséhez gigantikus méretű nyomtatóra volt szükség. Kevesen tudják, de már 2014-ben elkészült az első 3D nyomtatott ház is: egy WinSun nevű kínai magánvállalat négy nagy méretű 3D nyomtatóval hozta létre az álomotthont és azóta további épületeket is nyomtattak. 10 ezer dollárért kevesebb mint egy nap alatt kinyomtatható egy ház, amely legalább 180 évig lakható.
A technika tehát működik, a kérdés már csak az, mikor lesz hétköznapi eljárás, hogy nemcsak információt nyomtatunk papírra, hanem az asztalra kerülő ételünket és a saját házunkat is így állítjuk elő...