Szavazz!
More

    HOROSZKÓP

    2022. május 26 – június 1.

    Minden pillanat új döntéshelyzet, s ezzel új jövő elé állít minket. Ez az elkövetkező hétre fokozottan érvényes a Kosokra. A nagy szerencsebolygó, a Jupiter jegyében együtt áll az uralkodó Marssal. Sok múlik azon, hogy meglátja-e a pillanatban rejlő lehetőségeket. Higgyen a jóban!

    Talán úgy érzi, hogy minden rendben van a családjában, otthonában, de jobb, ha felkészül a váratlanra. Ha nincs lakásbiztosítása, akkor most még nem késő megkötnie. A szeretteire számíthat ugyan, de jobb megelőzni a bajt. Jó lenne megvizsgáltatnia az elektromos vezetékeket!

    Valamelyik barátjáról megtudhat egy titkot, ami zavarba ejtő és talán kiábrándító első hallásra. De talán épp azért tudta meg, mert van valami dolga vele. Ítélkezés helyett próbáljon meg segíteni neki! Még az is lehet, hogy ön is tanulhat a fura helyzetből.

    Még mindig úgy érzi, hogy két tűz közé került, sarokba szorították. Talán csak a saját dilemmáit tükrözi a helyzet… Lazításképp menjen el partnerével szórakozni. A baj talán magától is megoldódik. Van úgy, hogy el kell engedni dolgokat.

    Lehet, hogy úgy tűnik, könnyebben boldogulna külföldön, de talán túl nagy árat kellene fizetnie. Ön társasági ember, és ott magányos lenne. A külföldi kapcsolatokat máshogy is használhatná. Folytasson még tárgyalásokat, mielőtt döntene!

    Megkapta álmai állását, most meg azon kesereg, hogy mennyi a munkája. Talán fájlalja, hogy nem tud annak élni, ami igazán érdekli. Kesergés helyett értékelje helyzetét reálisan. És örüljön neki! Mindennek megvan a maga ideje, majd eljön a kreativitásé is.

    Úgy érezheti, az otthona egy küzdőtér, és inkább menekülne a helyzetből. Az időleges eltávolodás jót tehet, de azért nem kell otthagynia a kedvesét is. Ha utazni mennek, mindkettejüknek jót tesz a kaland. És főképp: messzebbről tisztábban látni!

    Ön alapvetően konzervatív és ragaszkodó, szeret járt utakon haladni. Ezért zavarja, hogy egyre többször kell hirtelen döntenie. A rugalmasságát jó lenne fejleszteni valamilyen reflexjavító sporttal. Talán akkor jobban tűrné a változásokat.

    Uralni egy helyzetet, nem azt jelenti, hogy mindig parancsolnia kell. A szavak sértők és túl direktek lehetnek. A szeretet ennél jobban hat. Ha erre rájön, akkor már önt is bántani fogják saját meggondolatlan kijelentései.

    Nyugalmas hétre számíthat, talán csak attól kell félnie, hogy az unalom és ezzel együtt a búslakodás megtalálják. Van valamilyen képessége a művészetek vagy a sport terén, amiben felüdülést találhat. Használja a kreativitását! A jövőjét alapozhatja meg vele. 

    A boldogságból annyi juthat önnek, amennyit a saját lelkéből másokra árasztani tud. Ha úgy érzi, hogy mindenki elhagyta, és nem törődik önnel igazán senki, meg kell mondjam, nincs igaza. Vidítsa kedvét, ha másként nem, énekeljen! Keresse Ön mások társaságát!

    Bízzon a jó sorsában, a szűkös időknek hamarosan vége lesz. Persze azért nem kell meggondolatlanná válnia a pénzügyeket illetően, de talán egy kicsit már ereszthet a nadrágszíjon. Vannak halaszthatatlan kiadásai. 

    Ne hagyd ki