Szavazz!
More

    Fogynak a tartalékok, pengeélen táncolt a város

    Budaörs gazdag város, de most mégsem lehet más a célja, mint a település működőképességének a fenntartása – komolyabb fejlesztések nélkül. Az ok: az állam kiszivattyúzza az önkormányzatok pénzét.

    Hogy kiderüljön, mi fér bele Budaörs 2022 évi költségvetésébe, arra még várni kell. Számba kell venni az állami elvonásokatm felmérni a helyi igényeket, lajstromba kell szedni az önkormányzati feladatokat, egyeztetni kell minden egyes intézményvezetővel, önkormányzati juttatásban részesülő szervezettel – így bő hónap múlva készül el egy nyilvános tervezet, amit vélhetően márciusban tárgyal és fogad el a képviselő-testület. Egyelőre csak az biztos, hogy miközben a köztudatban az él, miszerint Budaörs egy gazdag város, most nem lehet más cél, mint a település működőképességének a fenntartása – komolyabb fejlesztések nélkül.

    Wittinghoff Tamás polgármester minden lehetséges fórumon elmondja, hogy Budaörstől évek óta jogtalanul von el milliárdokat az állam. Ezért a város vezetése sokszor azt is kilátásba helyezte már, hogy ha a pénzelszívás nem szűnik meg (vagy nem kap az önkormányzat valamilyen kompenzációt) akkor finanszírozza tovább a kötelező feladatokat sem, pláne nem az önkéntesen vállaltakat. Egyszerűen azért, mert nem telik rá miből. De mivel ez eddig – szerencsére – nem következett be, sokan nem veszik komolyan, hogy tényleg nagy a baj.

    „Pedig a számok magukért beszélnek. Az idei négymilliárdos elvonást csak azért vészeltük át, mert előrelátóan gazdálkodtunk az előző években, s a helyi gazdaság is jobban teljesített, mint az az óvatos prognózisok szerint az várható volt. Ráadásul a vállalkozások szolidárisak voltak az önkormányzattal, sokan közülük nem éltek például a helyi iparűzési adó megfelezésének lehetőségével” – nyilatkozta a polgármester. Persze, figyelmeztetett Wittinghoff Tamás, az sem normális, hogy hovatovább a szinten tartás a maximális cél. Nem véletlenül kényszerült rá Budaörs, hogy 25 évre koncesszióba adja a távhőszolgáltatást, hiszen a saját vállalatának esélye sem volt a halaszthatatlan felújítások elvégzésére.

    „Lassan felélve a tartalékokat működünk, pengeélen táncolva. Bármilyen nagyobb mértékű további elvonás vagy a gazdaság visszaesése komoly bajt okozhat. És látjuk, hogyan értéktelenedik a forint, inflálódnak a jövedelmek, tragikusan nő az államadósság és az államháztartási hiány. Ezek nem jó jelek” – sorolta a bajokat a város első embere.

    Visszatekintve: a 2021. évi költségvetés tervezésénél is az elsődleges szempont a kötelező, valamint a vállalt feladatellátás már elért színvonalának megtartása volt. Ehhez be kellett vonni a korábbi évekről áthozott, beruházásokra szánt tartalékokat. (A büdzsét nem nyilvános ülésen tárgyalta meg a képviselő- testület, hiszen a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) kormányrendelet szerint ekkor a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolta.)

    A tavalyi főbb számok (milliárd forintban):

    Tervezett bevételek:12,153
    Tervezett kiadások:17,780
    Költségvetési egyenleg:–5,628
    Működési bevételek:11,863
    Működési kiadások:15,715
    Működési költségvetési egyenleg:–3,852
    Felhalmozási bevételek:0,289
    Felhalmozási kiadások:2,650
    Felhalmozási költségvetési egyenleg:–1,775

    Azaz a számokból jól látszik, hogy a megállapított 5,628 milliárd forintos költségvetési hiányt belső finanszírozással, az előző évek pénzmaradványainak bevonásával fedezte az önkormányzat.

    Az idén is hasonló nagyságrenddel lehet számolni. És azzal, hogy ha nem lesz a tavaszi választások után kormányváltás, a legnagyobb problémát továbbra is az állam által „szolidaritási hozzájárulás” címen elvont átlagosan évi mintegy 2 milliárd forint költségvetésre gyakorolt hatása jelenti, ami évről évre súlyosabb. 2016-ban még Budaörs Város Önkormányzata látta el az iskolák működtetői feladatait, és erre majdnem 700 millió forintot fordított – ugyanakkor az iskolák államosításakor bevezetett „szolidaritási hozzájárulás” Budaörs esetében ennek az összegnek közel a háromszorosa.

    Egy esetleges kormányváltás érdemben változtathat Budaörs pénzügyi helyzetén, hiszen az ellenzéki együttműködés miniszterelnök jelöltje, Márki-Zay Péter, a szakmai tanácsadó testületében éppen Wittinghoff Tamást bízta meg az önkormányzatiságot helyreállító lépések kidolgozásával. E minőségében mondta a napokban, hogy az egyik legfontosabb teendő annak elérése, hogy az önkormányzatokat az állam ne politikai alapon (értsd: párthovatartozás szerint) finanszírozza, hanem tisztességesen. Ezért azokat a településeket kártalanítani kell majd, amelyektől – az egyik ilyen tehát Budaörs – jogtalanul vettek el forrásokat és kárvallottjai lettek ennek a rendszernek. Az önkormányzatiságnak elsősorban szabadságra van szüksége – szögezte még le Wittinghoff. S bár a jogállamiság és szabadság elvont fogalmak, de a hiányukat már igencsak megérzik az emberek a minden napjaikban.

    Ne hagyd ki