Szavazz!
More

    Gémesi 10 pontjától fellélegezhetnek az önkormányzatok

    Az elmúlt években az állam a koronavírusra hivatkozva mintegy 2 milliárdot vett el Gödöllőtől, amit a Gémesi György által vezetett város azóta sem volt képes pótolni. Támogatásokat ugyanis nem kaptak, az iparűzési adó kompenzációjából pedig kimaradtak. Többek között ezt a problémát is kezelné a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által összeállított javaslatcsomag, mely alapjaiban reformálná meg az önkormányzatiságot. A kérdés csak az, hogy a leendő kormány hajlandó lesz-e azt végrehajtani.

    „A kormány a koronavírusra hivatkozva jelentős mértékű bevételt vont el Gödöllő városától: 2020-ban többek között a fizetős parkolás felfüggesztésével, a gépjárműadó elvételével és különböző bevételek elvonásával 5-600 milliót, egy évvel később 1 milliárdot, míg az idei év első felében újabb 6-700 millió forinttól fosztotta meg a települést. Tehát eddig úgy 1,5-2 milliárd forintot tehet ki az elvonások teljes összege” – nyilatkozta lapunknak Gémesi Görgy. Gödöllő polgármesere szerint ez a pénz nagyon hiányzik a városnak, ebből ugyanis az önkormányzat nagyobb forrást tudott volna biztosítani kultúrára, oktatásra, sportra, valamint infrastruktúra-fejlesztésre. Az önkormányzat számára ugyanakkor ez már a veszett fejsze kategóriája, az elvont pénzt ugyanis a városháza sehonnan sem tudja pótolni, hiszen támogatáshoz nem nagyon jutnak, az iparűzési adó kompenzációjából pedig nem részesültek. Ezáltal a bevételkiesés hatásait csak tompítani tudták, amihez egyrészt tartalékokat forgattak be a költségvetésbe, másrészt csökkentették a beruházások számát.  

    Kivéreztetésre játszó stratégia és 10 pontos intézkedési terv

    A kormány által követett önkormányzati stratégia az elmúlt két évben rendkívül fájó volt a vidéki települések számára is (függetlenül a politikai hovatartozásuktól), legyengítésük és kivéreztetésük azonban nem volt előzmények nélküli. A kabinet már 2012-ben egyértelműen kifejezte szándékát a képzeletbeli póráz rövidebbre vételére: előbb az Alaptörvényből törölték a települések önkormányzáshoz való jogát, majd az államosítások következtek. Végezetül 2019-ben, amikor az ellenzék nagyobb arányban nyert az önkormányzati választásokon, a megszorítások mellé jelentős politikai tartalmat is rendelt a kormány. Utóbbi nyomán aztán több kérdésben is szelektíven döntöttek, így bizonyos önkormányzatoktól (például Budapesttől) magasabb összeget vettek el, míg más önkormányzatokat extra pénzekhez juttattak. 

    Többek között ezen a finanszírozási módszeren változtatna a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, amely javaslatcsomagot készített az helyhatóságok megerősítéséért. „A 10 pontból álló intézkedési tervezet az ország minden önkormányzatának életére hatással lenne, hiszen komoly változtatásokat tartalmaz” – jelentette ki Gémesi György, aki Gödöllő vezetői tisztsége mellett a szövetség elnöki feladatait is ellátja. Szerinte az akadémikusok és egyéb szakemberek által kidolgozott program azonnali lépést jelent az önkormányzatok finanszírozása terén: eltörölné a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi szabályozását, kárpótolná az önkormányzatokat a vészhelyzetre hivatkozva elvont helyi iparűzési adók miatt, és visszaadná nekik a gépjárműadó bevételét is. „Vagyis a 10 pont lehetőséget jelentene arra, hogy a települések levegőhöz jussanak” – összegezte a javaslatcsomag céljait a városvezető. 

    „Amennyiben Márki-Zay Péter válna Magyarország következő miniszterelnökévé, úgy előnyt jelentene, hogy neki nem kéne külön elmagyarázni, mekkora jelentősége van ennek a javaslatcsomagnak.”

    „A választások után is lesz élet”

    Cikkünk írásakor még nem tudható, hogy a Fidesz-KDNP lesz-e az országgyűlési választások befutója, azaz a magukat konzervatívként aposztrofáló párt alakíthat-e kormányt a következő négy évre. Ennek fényében tettük fel hát Gödöllő polgármesterének a kérdést, hogy szerinte egy újabb Orbán-kormány esetén mi lesz a 10 pont sorsa. Erre válaszul Gémesi elmondta, az általa elnökölt szövetség javaslatai önmagukért beszélnek és az egész önkormányzati rendszer reformját eredményezhetik. A különböző érdekszövetségek bevonásával készült szakmai anyag ráadásul pártfüggetlen, azt minden polgármester megkapta. Emellett elküldték a miniszterelnöknek is, de a kormányzat eddig még nem reagált a megkeresésükre. „Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogják ezeket a kérdéseket megfontolni, hiszen a választások után is lesz élet. Ráadásul a jelenlegi polgármeseterek mandátuma 2024-ig szól, így a feladatok megvalósítására lesz idő bőven” – szögezte le Gémesi György. 

    Érdekes kérdés, hogy ha már 2012-ben tudható volt, hogy Orbánék ráhúzzák a kötelet az önkormányzatok nyakára, akkor miért nem tett senki semmit? Ezzel kapcsolatban a gödöllői polgármester elmondta, eddig is folyamatosan kiálltak az önkormányzatiságért az érdekszövetségek egyeztető fórumán, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsában, melyet Pintér Sándor belügyminiszter és Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkár vezetnek. A polgármestereknek egyedül itt van lehetősége arra, hogy megfelelő formában elmondhassák a véleményünket, kifejthessék az álláspontjukat. „A fórum ugyanakkor az elmúlt időszakban csak formálisan működött, ami nem jó, de legalább van egy ilyen lehetőség” – közölte a polgármester. 

    MZP-vel könnyebb lehet

    Gémesi György a jövőt illetően kitért arra az opcióra is, ha a következő négy évben esetleg az ellenzék kerülne kormányra. Ebben az esetben kicsit könnyebb lenne a helyzet, hiszen korábban Márki-Zay Péterrel, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökségi tagjaként és miniszterelnök-jelöltként arra is kötelezettséget vállalt, hogy a leendő kormány a javaslatcsomagot meg fogja valósítani. „Egy ellenzéki kormány megalakulása esetén a 10 pont mentén lehetne végezni a munkát, de nyilván a finanszírozási kérdések előnyt élveznének” – jelentette ki Gödöllő polgármestere. Végül hozzátette: amennyiben Hódmezővásárhely polgármestere válna Magyarország következő miniszterelnökévé, úgy további előnyt jelentene, hogy neki nem kéne külön elmagyarázni, hogy mekkora jelentősége van a javaslatcsomagnak. 

    Összességében a gödöllői polgármester tehát optimista, ugyanakkor szerinte most a legfontosabb feladat az, hogy megvárják, az új kormány milyen intézkedéseket rendel el az önkormányzatokkal kapcsolatban. Az helyhatósági autonómiát viszont egy olyan értéknek gondolja, amit helyre kellene állítani. Ráadásul mára több fideszes polgármester is – köztük Cser-Palkovics András, Székesfehérvár vezetője – belátta, hogy a választások után az önkormányzati rendszer reformjára van szükség. 

    Ne hagyd ki