Szavazz!
More

    Erre a tettre nincs mentség

    A lányok még ma sem szívesen járkálnak egyedül a szabolcsi kisváros, Kemecse utcáin, mióta horrorfilmbe illő kegyetlenséggel csonkított meg itt egy fiatal lányt korábbi „barátja”. 

    Brutálisan megkínozta volt barátnőjét egy 35 éves férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén február 5-én. Összeszurkálta, megverte, mindkét szemét kinyomta, sőt még a nyelvét is ki akarta tépni. Az elkövető napokig bujkált, közben állítólag még a kisvárosba is visszatért, de végül lakóhelyén, Hencidán fogták el a rendőrök, egy házban, ahol a szekrény mögé bújt, pokrócokba becsavarva magát. 

    A nőt megműtötték, de a látását nem fogja visszanyerni. Gabriella a napokban az ATV-nek nyilatkozva elmondta: esténként csak altatóval tud aludni, nyugtatókat is szed, óvodás kislánya nyújt neki vigaszt. Nem akart visszatérni szülővárosába, Budapesten képzeli el az új életét, mert ott minden orvosi segítséget megkaphat, amire szüksége van. 

    A kemecseiek ma is borzongva emlékeznek vissza a brutális eseményre. A város központjában többen is arról beszélnek: mióta ez a szörnyűség történt, a lányok nem mernek egyedül hazamenni, értük kell jönni. Amíg nem kapták el a rendőrök a tettest, Gy. Attilát, kihaltak voltak az utcák, mindenki magára csukta az ajtót, elképzelni sem tudták, mi mindenre képes egy olyan ember, aki puszta kézzel csonkít meg egy védtelen nőt.

    Gengszter néven emlegették  

    Az utca, amelynek legutolsó, fehérre meszelt házában él L. Gabriella családja, egy szántóföldbe torkollik. A házak egyszerűek, leginkább vakolatlanok, falkában sáros árokpartok övezik. Megszólítunk egy biciklit toló fiatal lányt, egyből könnybe lábad a szeme, azt mondja, erre a tettre nincs mentség. Gabriella a nagynénje, s látta, mi történt vele, de olyan gyorsan zajlott minden, hogy a család közbe avatkozni senki sem tudott. A férfitől, aki valamiért Balázsnak szólíttatta magát, noha a keresztneve Attila, mindenki félt, sokan ismerték a gúnynevét is: „Gengszter”

    Bekopogunk a házba, egy sápadt, kisírt szemű fiatal nő nyit ajtót. Nem akar hosszan beszélni ő sem, annyit mond csak, hogy egymást vigasztalják, és imádkoznak azért, hogy valamilyen mértékben, ha minimálisan is, de a rokonuk visszanyerje a látását. Felidézi: Gabriella és Attila Facebookon ismerkedtek meg tavaly januárban. A férfi erőszakkal elvitte és napokig fogva tartotta Gabriellát, mert nem tudta feldolgozni, hogy a nő már nem akar vele élni. Emiatt már folyik ellene eljárás személyi szabadság megsértésének vádjával, az ügy most került volna bíróság elé.

    A mostani ügyben aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárást. 

    Az igazságügyi pszichiáter szerint ilyen tettre egy szocializálatlan, érzéketlen, önkontroll nélküli ember képes, aki vélhetőleg drogot fogyasztott

    Az ügyről egy igazságügyi pszichiáter véleményét is kikértük. Ő az előzmények és a részletek pontos ismerete nélkül annyit mondott: ha jellemeznie kellene egy ilyen elkövetőt, akkor egy szocializálatlan, érzéketlen, önkontroll nélküli embert írna le, aki nem számol a tettének következményével, s nem mérlegeli azt. A bántalmazás ilyen durván agresszív formája adódhat az önkontroll teljes elvesztéséből, ami esetleg kábítószer fogyasztásával is összefügghet, ez utóbbi azonban – hangsúlyozta a szakember – semmi esetre sem lehet enyhítő körülmény akkor, amikor a bíróság mérlegeli majd a tettet. 

    – jé – 

    Ne hagyd ki