Szavazz!
More

    Harangozó kontra Horváth – Ki lenne jó és hiteles képviselője Szekszárdnak és térségének, Harangozó Tamás?

    A Tolna megyei emberek érdekében számos alkalommal emelt szót az Országgyűlésben Harangozó Tamás, miközben Horváth István, a térség jelenlegi fideszes képviselője (aki az megpróbál újrázni áprilisban)  hallgatott a Tisztelt Házban – indokolta Bozsolik Róbert, miért az ellenzék jelöltje az ő favoritja. – Horváth Istvánnak fontosabb volt, hogy a karrierjét  építése, illetve megerősítse az Európai Uniós forrásokból létrehozott milliárdos gazdasági érdekeltségeinek erősítése – magyarázta Bátaszék polgármestere. Aki úgy véli, mi sem bizonyítja jobban Horváth „elkötelezettségét”, hogy még az ellen sem emelt szót a parlamentben megyei képviselőként, amikor az M9-es nyomvonalát eltérítették Tolna megyéből.

    Végre fejlődhet a kórház

    Bozsolik Róbert

    Harangozó Tamás minket, a szekszárdi régióban élni és dolgozni akaró embereket kíván képviselni – nyomatékosított Bozsolik. A polgármester úgy gondolja, amennyiben Harangozó lesz a térség országgyűlési képviselője, akkor végre megvalósulhat az utóbbi 12 évben többször bejelentett kórházfejlesztés. Illetve fejlődik majd a megye felsőoktatása és szakképzése, javulnak a régió lehetőségei, és a fiatalok itthon maradnak. Már csak azért is, mert az ellenzéki jelölt győzelme esetén Bozsolik valódi vidék- és településfejlesztési programokra számít – és arra, hogy a pályázatok elbírálásakor nem egyéni politikai vagy gazdasági érdekek döntik el, hogy ki, vagy melyik település kaphat támogatást.

    A polgármester úgy fogalmazott, hogy aki demokratikus felemelkedést szeretne, az szavazzon április 3-án az Egységben Magyarországért jelöltjére, Harangozó Tamásra, mert hisz abban, hogy csak így jöhet el mindenki számára a szabadság és a jólét.

    Akkor nem félnek Szekszárdnak pénzt adni

    Bomba Gábor

    Szekszárd nem előre ment, hanem hátra, sűrítette egy kifacsart kormányzati propagandamondatba Bomba Gábor, hogy Horváth István hiába parlamenti képviselője már harmadik ciklus óta a térségnek, a Fidesz kormányzása alatt fejlődés helyett leépült a térség. A szekszárdi közgyűlésben az Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakció vezetője szerint ezt bizonyítja, hogy a fiatalok elvándoroltak, megszűntek munkahelyek, és egyre „lepusztultabb” a város. Mindez annak a következménye, hogy a fideszes vezetés alatt nem fejlesztésekre költötték a pénzeket, hanem a haverok zsebét tömték vele – tette hozzá.

    Bomba szerint ideje, hogy végre olyan képviselője legyen a térségnek, aki szívén viseli az itt élők sorsát, és képes hatékonyan képviselni az érdekeiket. Ne csak a paksi térség fejlődjön, hanem a szekszárdi is. Valósuljanak meg a tervezett beruházások – követelte.

    Harangozó Tamás

    Harangozó Tamást úgy jellemezte, hogy rutinos, országosan is ismert politikus, aki számos ügyben képviselte a helyieket az Országgyűlésben. Példaként megemlítette, hogy legutóbb az M9, az uszodaberuházás és az Elios-közvilágítás vállalhatatlan minősége miatt is kérdéssel fordult az illetékes miniszterhez.

    Bomba Gábor véleménye szerint, ha Harangozó Tamás lesz a térség képviselője, akkor többet nem hangzik majd el a megyei közgyűlésben, hogy Szekszárdnak nem érdemes forrást biztosítani, mert úgysem tudják felhasználni a támogatási pénzeket. A frakcióvezető megjegyezte, hogy a jelenlegi fideszes képviselővel 2019 óta egyszer sem sikerült egyeztetniük a várost érintő ügyekben, mivel ritkán fordul meg náluk, Harangozó Tamás viszont mindig meghallgatja a helyiek panaszait.

    Ne hagyd ki