Higgadt, de kritikus politikus Horváth Jácint, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje Zala 3-as körzetében. Úgy véli, hogy bár az elmúlt években nem tudott az ellenzék eredményes munkát végezni Nagykanizsán, de sikerült jelezni a választók felé, hogy lehet más irány nemcsak a városban, de az országban is. Szeretné visszaadni a döntés jogát a helyieknek, és eltüntetné a közéletből a bratyizást.
– Mikor került kapcsolatba a politikával?
– Már pályám elején összefonódott a munkám és a kisebb-nagyobb térségek politikai rendszere. A nagykanizsai központú kistérségi társulásnál területfejlesztési szakemberként kezdtem, majd területi vezető, később ügyvezető lettem a Nyugat-dunántúli Regionális Ügynökségénél. Ezeken a területeken már belekóstolhattam abba, hogy a fejlesztések szakmai és politikai kapcsolódása miként is működik. 2014-ben lettem a Demokratikus Koalíció tagja; ez igazából a politikai pályafutásom kezdete is, hiszen ebben az évben kerültem be először a nagykanizsai képviselő testületbe. 2015 óta a DK delegáltjaként a Régiók Európai Bizottságának tagja is vagyok, ami egy igazán különleges feladat.
– Beszéljünk egy kicsit az önkormányzati munkáról. Az első két ciklusban olyan kormánypárti többséggel működött a testület, hogy sok eredményt nem lehet felmutatni. Jól látom?
– Tulajdonképpen igen. A jelenlegi kormánypártok egyik stratégiája, hogy mindenre rátelepszenek, a döntéseknél csak saját szempontjaikra vannak tekintettel és így az észérvekkel, a logikusan elmagyarázott előkészítéssel is szembe menve hajtják végre azt, amit kitaláltak. Mi ellenzékiek elmondtuk a véleményünket, majd azt a többségi oldalon ülők – mintha nem is hallották volna – elvetették. Ebben a rendszerben valóban nem lehetett eredményes munkát végezni. Mégis azt gondolom, hogy higgadt, valóban a józanságra és a realitásra alapozó hozzászólásokkal lehetett jelezni a választók felé, hogy lehet más irány is a városban, nem utolsó sorban pedig az országban.
– 2019-ben Nagykanizsán nagyot fordult a kocka. Az ellenzéki tömörülés, az Éljen Városunk Egyesület ugyan a polgármesteri címet nem szerezte meg, de többségbe került a testületben.
– Annak ismeretében különösen érdekes ez az eredmény, hogy az önkormányzati választások előtt másfél évvel a térségben magabiztosan nyert a jelenlegi fideszes képviselő, Cseresnyés Péter, aki úgy irányítja a várost, mintha ő lenne a polgármester. Ehhez persze kellett, kell az előző és a mostani városvezetők hozzáállása is… Visszatérve 2019-re: már csak azért is komolynak tekinthető az eredmény, mert olyan kommunikációs ellenszélben kellett akkor kampányolnunk, elérnünk mondandókkal az embereket, amiben szinte semmilyen eszközünk nem volt. A megyei és a helyi „sajtóban” tiltólisták készültek azok neveivel, akik még fotón sem szerepelhettek, nemhogy a véleményük teret kaphatott volna. Csak a kormány és csak Cseresnyés hirdette az igét, ami, mint kiderült, az emberekben olyan ellenérzést keltett, hogy Nagykanizsán és több kisebb településen is a fideszes jelöltek ellen szavazva ellenzéki vagy független vezetőket választottak.
– Ez a szereplési kényszer még most is megfigyelhető a térségben.
– Továbbra is azt lehet látni, hogy a kormánypártok a ravatalozókban, a járdákban, a térkőborításban látják a fejlődés útját a településeken. Hozzáteszem, most egy új sláger is belépett a kínálatba, a termelői piac. Kis létszámú településeken költenek el ilyen célra nem egy esetben több százmillió forintot… Ahol már elkészültek ezek a piacok, ott azt látni, hogy egy-két programon kívül üresen állnak, árusoknak nyoma sincs. Ezek azt mutatják, hogy a jelenlegi kormányzatnak nincs elképzelése a vidéki Magyarország fejlesztését illetően. Vannak hangzatos programok, mint a Modern Városok Programja, vagy a faluprogram, de ezek legtöbbje látványberuházásokban és még inkább kommunikációban nyilvánul meg. Nézzük meg, hogy a beruházások – azon túl, hogy valóban elkészülnek sok-sok forintból – mennyire alkalmasak arra, hogy embereket foglalkoztassanak, netán a településnek bevételt termeljenek. Arról nem is beszélve, hogy ezek a beruházások a legtöbb esetben a helyi fideszes képviselő jóindulatán múlnak. Ahol barátok vannak, ott lesz új ravatalozó, ahol nincs, oda egy fillér sem jut.
– Lehet ezen változtatni Magyarországon vagy álom marad, hogy a közpénzek felhasználása észszerűen és előre megfontoltan történjen?
– Ezen nem hogy lehet, hanem kell változtatni! Én azt gondolom, mindent meg kell tenni azért, hogy ez a sógor-koma viszony eltűnjön. Ha az ellenzék alakíthat kormányt, akkor ezt nagyon rövid idő alatt meg is oldjuk. Amennyiben bekerülök a Parlamentbe én is azon leszek, hogy a központosított, mindent valamilyen magasabb fórumon eldöntő rendszerből a döntés helyi szintre kerüljön. Ne egy budapesti központú grémium legyen az, amelyik határoz egy kétszáz kilométerre levő településen szükséges fejlesztésekről. Vissza kell adni az önkormányzatoknak a döntési lehetőséget, amihez természetesen a szükséges anyagiakat is biztosítani kell. Ezt is kell koordinálni, de azt gondolom, hogy egy-egy beruházást, legyen szó játszótér építéséről vagy óvodai bővítésről, a helyieknek kell végigvinni, mert ők vannak tisztában azzal, hogy mire és milyen formában van szükségük.
– Azért ismerve a települések, főleg a kisebb falvak vezetését, ez nem lesz egyszerű feladat.
– Valóban úgy tűnik, hogy a kistelepüléseken a vezetők inkább a kormányhoz, mint az ellenzékhez húznak. Járva a környéket azt vettem észre, hogy nagyon sokan vannak azok, akik kényszerből álltak be a sorba, mert szerették volna az útjaikat, járdáikat felújítani és ehhez ma bizony be kell hódolni a hatalmon levőknek. Sokan voltak, akik személyesen azt mondták, hogy nyíltan, a falu érdekében nem szólhatnak a kormány döntései ellen, de abban bíznak, hogy ez a rendszer április harmadikán véget ér. Szerintem sokan vagyunk és egyre többen, akik ugyanezt gondoljuk és reméljük.
Tar Mihály
fotó: Tar Mihály
